Foci

Meghalt az ezüstcipős Várady Béla

Várady Béla (várady béla)
Várady Béla (várady béla)

A családtól származó értesülésekre hivatkozva az nb1.hu úgy tudja ma éjjel otthonában váratlanul elhunyt Várady Béla, a Vasas és a magyar válogatott korábbi klasszis csatára.

Várady Béla1977-ben Magyarország gólkirálya lett 36 találattal, és ezzel kiérdemelte az Aranycipős román Dudu Georgescu (47 gól) mögött az európai Ezüstcipőt. A válogatottban 1972-82 között 36 mérkőzésen 13 gólt szerzett. Tagja volt az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmet és az 1974-ben az utánpótlás Eb-aranyat nyert magyar együttesnek. Kiutazott az 1978-as argentínai világbajnokságra, de ott sérülése miatt nem tudott pályára lépni.

Szabadrúgás-bombáitól rettegtek a kapusok.

1976-77-ben bajnoki címet, 1973-ban és 1981-ben kupát nyert a Vasassal. 13 évet húzott le Angyalföldön, 338 meccsén 174 gólt szerzett, így igazán méltó helyre került a Vasas Örökös Bajnoka címet 2011-ben. Mivel pályafutását Putnokok kezdte, ezért a Putnok VSE Sportközpontját róla nevezték el 2012. augusztus 25-én, így azt ma már Várady Béla Sportközpont néven ismerik a helyiek.

1953. április 12-én született. Nemrég még a kis vasasos labdarúgóknak adott át díjakat. Ma reggel nem ébredt fel álmából…

Íme egy tipikus Várady-bomba:

Elkélne most is, az biztos… (Vitray Tamás tolmácsolában):

“Nagyon nehéz ilyenkor megszólalni, sokként ért a hír és mélységesen lesújt, a feleségemmel egy-két hete találkoztunk Bélával, akkor tele volt vágyakkal, a Vasassal, az élettel kapcsolatban. Csodálatos futballista volt, Komjáti Andrással 1986-ig mi játszottunk vele a legtöbbet egy csapatban, egy életvidám emberrel és kiváló családapával lett szegényebb a világ, aki nemrég múlt csak hatvanéves” – nyilatkozta megtörten dr. Izsó Ignác, Várady korábbi csapattársa az mlsz.hu-nak.

Várady Bélát a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.

A híres ’77-es bajnok Vasasra emlékezvén

Várady is beszélt az okról az időkről 2007-ben:

Olvasói sztorik