Foci

Válogatott csatárunk dührohamot kapott

Németh Krisztián (németh krisztián, )
Németh Krisztián (németh krisztián, )

Németh Krisztiánnál egy ellene meg nem adott büntető miatt szakadt el a cérna. A játékvezető nem értette mit akart egy centiről az arcába üvölteni, ezért inkább kiállította.

A Roda az AZ Alkmaart fogadta a Holland Kupa negyeddöntőjében és elég pechesen már az első félidőben hátrányba került Bart Biemans öngólja miatt. Az utóbbi időben remek formát mutató, nyolc gólt és hat gólpasszt jegyző Németh Krisztián az 57. percben remek labdával ugrott ki két védő közt, amikor érzésünk szerint, ha nem is szándékosan, de összekoccantották a lábát a büntetőterületen belül.

Serdar Gözübüyük sporttárs azonban szemrebbenés nélkül továbbot intett. Németh meg nekiugrott a bírónak – társainak úgy kellett lerángatni róla – aki válaszként szemrebbenés nélkül felmutatta a piros lapot.

Némethet nem dicsérte meg edzője sem. „Az elején nagy helyzeteink voltak, de képtelenek voltunk kihasználni őket. Krisztiánt nyilván magával ragadták az indulatai, ám ez ilyen esetben nem túl okos tett. Ezzel el is játszottuk az esélyt a továbbjutásra” – értékelt a mérkőzés után a Roda nem rég kinevezett szakvezetője, Jon Dahl Tomasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik