Foci

Nem tud hibázni a Villarreal

villarreal (villarreal, )
villarreal (villarreal, )

Az újonc gárda nagyszerű játékkal fektette két vállra a Real Sociedad csapatát.

Rangadónak beillő mérkőzést rendeztek a Primera División 19. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén. Az újonc, de nagyszerűen szereplő Villarreal az ősszél még a Bajnokok Ligájában játszó Real Sociadad együttesét fogadta.

Már az első félidőben kiderült, hogy ez a mérkőzés csak a bajnoki helyezések alapján volt rangadó. Giovani dos Santos vezetésével a szünetben már hárommal vezetett a Sárga Tengeralattjáró. A mexikói támadó két gólja mellett még egy gólpasszt is kiosztott Uchenak.

Öt gólt ünnepelhettek a hazaiak
Fotó:AFP

A félidőben kettős cserével próbálta meg felzárni a csapatát a Sociedad edzője, de ez sem sikerült. Dos Santos ott folytatta ahol az első 45 perc után abbahagyta. A második gólt érő átadását megint csak Uche váltotta gólra.
Az 58. percben már öt gól volt a hazaiak előnye, miután Gomez is betalált Claudio Bravo kapujába. A vendégeknek a becsületgól azért összejött. Egy szöglet után Agirretxe vette be a vendéglátók hálóját.

Az újabb három ponttal már az ötödik helyen áll az újonc csapat, a baszkok pedig visszacsúsztak a hatodik pozícióba.

Eredmény-Primera División

Villarreal – Real Sociedad 5-1 (3-0)
Gólszerzők: G. dos Santos (16. , 33.), Uche (27., 55.), Gomez (58.) illetve Agirretxe (60.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik