Foci

A Pitbullnak elege van a bírókból, visszavonul

edgar davids (edgar davids)
edgar davids (edgar davids)

Edgar Davids, a holland válogatott és a Juventus korábbi játékosa megunta, hogy rászálltak a játékvezetők.

A 40 éves labdarúgót még tavaly decemberben nevezték ki az angol Barnet FC játékos-vezetőedzőjének. Szombaton viszont úgy döntött, neki ebből elege van, a bírók ugyanis kiszúrták maguknak a Pitbull becenévre hallgató, legendásan kemény játékost.

A Salisbury ellen 2-1-re elveszített meccsen ugyanis őt, és egyik csapattársát is piros lappal küldték le idő előtt a pályáról. Idén nyolc meccsen lépett pályára a Conference North-ban, de már harmadszor állították ki.

A mérkőzés utáni sajtótájékoiztatón így bejelentette, hogy soha többé nem lép pályára.

“Célpont vagyok, rendben. Nem gondolom, hogy valaha még játszani fogok, mert a bírók elveszik a játék örömét. Azt akarom, hogy jól menjen a csapatnak. Ha megnézik a piros lapokat, több alkalommal is furcsa döntés született” – mondta Davids.

A 74-szeres válogatott középpályás megfordult az Ajax Amsterdamban, az FC Barcelonában, a Juventusban, az AC Milanban, az Internazionaléban és a Tottenham Hotspurben is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik