Foci

Tök mindegy, ki a válogatott kapitánya

pintér attila (pintér attila, )
pintér attila (pintér attila, )

Legalábbis olvasóink szerint. Tegnap az MLSZ Telkiben mutatta be a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát, Pintér Attilát. Az általunk feltett kérdésre a szavazók több mint fele úgy vélte, hogy az Eb-re így se, úgy se jutunk ki.

Óriási meglepetés érte tegnap a magyar sportszeretőket, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentette, Pintér Attila veszi át a nemzeti csapat irányítását.

Szerinted jó, vagy rossz döntés volt Pintér Attila kinevezése? – kérdeztük tegnapi cikkünkben, amiben összefoglaltuk Pintér eddigi edzői teljesítményét, sikereit, kudarcait és szót ejtettünk arról is, hogy volt, ahol csúnyán beszélt játékosaival.

A majd kilencezer szavazó 17 százaléka úgy véli, hogy jó választás volt, a magyar edzőké az elsőbbség, míg másik 22 százalék szerint rosszul döntött az MLSZ, mert a magyar edzők már nem tudnak megújulni. Ami minket is meghökkentett, hogy több mint ötezren gondolják úgy, hogy az Eb-re semmi esélyünk nincs kijutni, még úgy sem, hogy a kontinenstorna történetében először 24 csapat indulhat majd el Franciaországban 2016-ban.

Kap hideget is, meleget is
Fotó: MTI

Rengeteg komment is érkezett, az olvasók nem rejtették véka alá véleményüket. Volt, aki nem hibáztatta az MLSZ-t Pintér kinevezése miatt: “A magyar foci jövője nem a kapitány személyén múlik, viszont a jelenlegi elkényeztetett sztárocskáknak egy ilyen szókimondó, keménykezű, munkamániás diktátor kell – hajrá Pinyő !!!”

Egy másik hozzászóló egy hasonlattal érvelt Pintér személye mellett: “Volt egy magyar edző, aki csúnyán beszélt, anyázott stb. Úgy hívták id. Mészöly Kálmán. Viszont kivitte a csapatot a VB-re.”

Akadt azonban olyan kommentelő is, aki felháborodva vette tudomásul, hogy ki is lett az új kapitány: “Elolvasva a beiktatása után tett nyilatkozatát azt kell mondjam maradt az ami volt, egy büdös bunkó.Lehet megkövezni azért amit írtam,de döbbenetes amit művelt és művel.Ha ilyen emberre van szüksége az MLSZ-nek akkor ez a jelenlegi vezetést minősíti.”

Szerkesztőségünk véleménye szerint Pintér Attila az ominózus 2004-es fradi-játékos kommüniké, kirohanás óta sokat fejlődött. Kétségtelen tény az is, a fiatal magyar edzői generáció legeredményesebb képviselője. Tanult hibáiból, megszállott, folyamatosan képezte, képzi magát, ez emeli a többiek fölé.

Ha megkapta, megérdemli a bizalmat. Az edzőt amúgy sem a stílusa, sokkal inkább a csapata eredményessége minősíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik