Foci

Hollandiában köthet ki az MTK tehetsége

labdarúgás (labdarúgás, )
labdarúgás (labdarúgás, )

Varga Szabolcs, az MTK 18 éves futballistája a Herenveen csapatánál folytathatja pályafutását. A támadó szerződésében rögzített kivásárlási ár szerepel, ezt fizetik ki a hollandok.

Az információt Domonyai László, a kék-fehérek klubizgatója erősítette meg a csakfoci.hu megkeresésére.

A Herenveen a múlt héten Kalmár Zsoltot, a Győri ETO fiatalját is megkereste, de úgy néz ki, hogy nem csak a magyar bajnoktól erősítenének a hollandok, ugyanis az MTK-ban szereplő Varga Szabolcsot is kiszemelték.

Januárban távozhat Varga
Fotó: mtkhungaria.hu

“Igaz a hír, a Heerenveen valóban bejelentkezett a játékosért, de két másik érdeklődő is akad Nyugat-Európából. Ennek ellenére tényleg úgy néz ki, hogy Szabolcs a hollandoknál folytatja, hiszen velük állunk a legközelebb a megegyezéshez” – fogalmazott az átigazolással kapcsolatban Domonyai László, majd hozzátette, amikor Varga az MTK-hoz került, egy rögzített kivásárlási ár is belekerült a szerződésébe, ezt fizetnék ki a hollandok.

Az ősszel egy sérülés hátráltatta a futballistát, ennek ellenére 8 bajnokin bevetette Garami József, a csatár pedig egy gólt ért el a Puskás Akadémia ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik