Foci

2013 már most véget ért van Persie számára

robin-van-persie(650x433)(1).jpg (robin van persie)
robin-van-persie(650x433)(1).jpg (robin van persie)

Combsérülés miatt legalább egy hónapot kell kihagynia a Manchester United csatárának.

Nem áll jól a szénája David Moyes vezetőedzőnek, együttese egymás után két vereséget szenvedett el – előbb az Evertontól, majd a Newcastle-től – a Premier League-ben hazai környezetben, így a tabellán csak a kilencedik helyet foglalják el 13 pont lemaradással az éllovas Arsenal mögött. Ráadásul most kidőlt csapata egyik legjobb játékosa is.

Leghamarabb január közepén térhet vissza
Fotó: AFP

Van Persie a Vörös Ördögök hétközi, Sahtar Donyeck elleni 1-0-ra megnyert BL-meccsén végzett el szögletet, amikor elszenvedte sérülését.

“Egy hónapig nem játszhat” – nyilatkozta van Persie állapotáról a menedzser. “Nagyon szerencsétlennek mondhatjuk magunkat, hisz amikor van Persie és Wayne Rooney is a pályán volt a meccseinken, akkor nagyon jól szerepeltünk. Ez egy óriási csapás nekünk, mind a mellett, hogy a hét végén Carrick és Fellaini sem játszhat.”

Nem egyedi a manchesteriek esete a sorozatos sérülésekkel, a Liverpoolnál például előbb Daniel Sturridge, majd egy héttel később Steven Gerrard dőlt ki hetekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik