Foci

A sírból mentett pontot az Újpest

ferencváros-újpest (ferencváros-újpest)
ferencváros-újpest (ferencváros-újpest)

A lila-fehérek a hajrában két gólt szerezve, 1-3-as hátrányból felállva tartottak otthon egy pontot a Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Mindkét fél győzelemre törekedett az alsóházi rangadón, ami egy gólgazdag találkozóhoz vezetett.

Az első játékrészt uralta a vendég alakulat, az első húsz percben többször is vezetést szerezhetett volna a Felcsút, ám a gól elmaradt. Nem kellett szomorkodnia azonban a Puskás Akadémia drukkereinek, Margitics talált be a 31. percben, ezzel ki is alakult a félidei eredmény (0-1).

Balajcza hármat kapott, így is döntetlen lett a vége
Fotó: MTI

A második félidőben aztán jött a gólözön: Lázár egalizált a 60. minutumban (1-1), ám az UTE nem sokáig örülhetett az egalizálásnak, előbb Szekeres juttatta előnyhöz a vendégeket (1-2), majd Lencse 11-esből volt eredményes (1-3).

A hajrára feléledt a házigazda, nagy nyomás alatt tartották a vendég kaput, és erőfeszítéseik nem maradtak eredménytelenül. Litauszki bő 10 perccel a vége előtt szépített (2-3), majd Simon már emberhátrányban egyenlítette ki az állást (3-3).

Eredmény – OTP Bank Liga, 17. forduló

Újpest FC-Puskás Akadémia 3-3 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1230 néző, v.: Solymosi

Újpest: Balajcza – Nego, Juanan, Litauszki, Ngawa – Stanisavljevic (Balogh B.), Vasiljevic, Sankovic (Simon K., 70.), Suljic – Lázár B., Kabát (Tshibuabua, 55.)

Puskás Akadémia: Hajdúch – Tamás, Margitics, Szekeres A., Vaszicsku – Polonkai, Tóth B. (Luque, 81.), Cvitkovics, Szakály D. (U. Nikolic, 64.), Haraszti (Tischler, 91.) – Lencse

gólszerzők: Lázár (60.), Litauszki (79.), Simon (88.), illetve Margitics (31.), Szekeres (62.), Lencse (67., 11-esből)

kiállítva: Suljic (87.)

sárga lap: Suljic (45., 87.), Litauszki (66.), illetve Lencse (23.), Szekeres (82.), Luque (92.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik