Foci

Ricardo Moniz: “Összetörtem”

ricardo-moniz(1)(210x140)(1).jpg (ricardo moniz)
ricardo-moniz(1)(210x140)(1).jpg (ricardo moniz)

A Ferencvárostól menesztett holland tréner a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, megtörte a klub döntése.

A zöld-fehérek az utóbbi hetekben gyenge formát mutattak, ugyanis az Újpest legyőzése óta – szeptember 22-én – zsinórban jöttek a vereségek és döntetlenek – szám szerint négy zakó és három iksz -, egyedül a Diósgyőr otthonában tudott nyerni az FTC.

A Magyar Kupában és a Ligakupában valamivel jobb a helyzet: előbbiben – az Újpest elleni találkozó óta – egy győzelem, egy döntetlen, egy vereséget gyűjtött a csapat, utóbbiban 4-1-es ez a mérleg.


Felállt a padról
Fotó: MTI

A klubvezetés viszont megelégelte, hogy a Ferencváros nem tud eredményes lenni a bajnokikat tekintve, pedig szokszor csak a szerecse pártolt el az együttestől egy már zsebben lévő találkozón. Ezért vasárnap este szerződést bontottak a holland trénerrel, Ricardo Monizzal, így az idei utolsó két meccsen Máté Csaba dirigálja majd az együttest.

A Nemzeti Sportnak Moniz csalódottan nyilatkozott, hiszen azt sem tudja még, mihez kezdjen a továbbiakban.

“Összetörtem. Teljesen megtört ez a döntés. Nem szeretnék részletekbe belemenni, annyira magam alatt vagyok. Szeretnék köszönetet mondani. Fantasztikus klubnál dolgozhattam, a világ legjobb szurkolóival, köszönöm az energiájukat és a buzdítást! Sosem felejtem őket. Egyelőre nem tudom, mihez kezdek a közeljövőben. Ez minden” – nyilatkozta.

A mester, aki szeptemberben még meghosszabbította kontraktusát 2016-ig a Voetbal Internationalnak is interjút adott a történtek után. A holland lapnak elmesélte, hogy az Akeem Adamsszel történt tragédia megrázta a csapatot, ezért is eshetett vissza a teljesítményük.

“Ez a legnagyobb tragédia, amit megtapasztalhat az ember. Ettől a pillanattól került gödörbe a Fradi. Érthető, hogy néhány játékosom hetekig nem tudott aludni. Tény, a csapat sok pontot veszített azóta, ez az oka annak, hogy elküldtek. A technikai igazgatótól naponta kaptam a jelentéseket Adam állapotáról, aki még mindig az életéért küzd, miközben nekem biztosítanom kellett, hogy a klub folytassa a jó szereplést. Persze úgy látom, más tényezők is szerepet játszottak a sikertelenségünkben.”

Fotó: MTI

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor is megszólalt, vagyis Facebook-oldalán kommentálta a történéséket.

“Rövid magyarázattal tartozom. Az elmúlt hetekben azért nem osztottam meg a gondolataimat Önökkel, mert nem akartam rosszat mondani egy olyan edzőről, emberről, akinek sokkal többet köszönhetünk, mint amit a pályán az elmúlt 8 mérkőzés alatt láthattunk. Döntésünk meghozatalakor kizárólag a Fradi érdekeit tartottuk szem előtt. Sajnálom, hogy így alakult” – írta.

Zárójelben hozzátesszük, a Sport24 már korábban megírta, hogy Kubatov és Moniz elég keményen összeszólalkoztak, több, a Fradit érintő kérdésben, így akár ez a szakadék is vezethetett a vasárnapi döntéshez.

Az viszont biztos, hogy a szakember a támadófocit helyezte előtérbe a zöld-fehéreknél, és szakítani akart a már bebetonozott magyar hagyományokkal, azonban munkáját idő előtt be kellett fejeznie. A Fradiról készült részletes elemzésünket ITT olvashatod.

A zöld-fehér alakulatnak idén már csak két találkozója van hátra: szerdán az Újpest elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő, majd vasárnap a Videoton elleni bajnoki.

surveys

Ajánlott videó

Olvasói sztorik