Foci

Kanadába menekülne a Tottenham csatára

Jermaine Defoe (jermaine defoe, )
Jermaine Defoe (jermaine defoe, )

Nagyon úgy fest, hogy Jermaine Defoe a télen elhagyja a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatát és Torontóba igazol.

A 31 esztendős támadó emblematikus figurája a londoni együttesnek, 2003-tól 2008-ig összesen 177 mérkőzésen lépett pályára a Spurs színeiben, majd ugyan tett egy kis kitérőt Portsmouthba, 2009-ben visszatért a csapathoz. Egészen a mostani idényig meghatározó alakja volt a Tottenhamnek, fontos gólokkal segítette a fővárosiakat, azonban Roberto Soldado érkeztével egyre kevesebb szerep hárul rá, így főleg az Európa Ligában vitézkedik: öt mérkőzésen hét találatnál jár.

Jermaine Defoe ezzel a helyzettel egyáltalán nem elégedett, a bajnokságban például mindössze 185 percet kapott eddig, márpedig ha ott akar lenni a brazíliai világbajnokságon, akkor többet kell játszania. Úgy fest, a csatár is tisztában van ezzel és már a télen elhagyná a Spurst, ám sokak nagy meglepetésére nem Anglián belül akar váltani, hanem egyenesen Kanada felé venné az irányt.


Jermaine Defoe egészen Kanadáig repülhet
Fotó: AFP

Angol lapinformációk szerint Kanada, azon belül is Toronto lehet a célállomás, ahol a helyi fociklub a Major League Soccerben (MLS), vagyis az észak-amerikai élvonalban szerepel. Anyagilag sem járna rosszul Defoe, a fáma szerint hetente 90 ezer fontot zsebelhetne be.

A Tottenham 6 millióért adhatja el a kanadai csapatnak az 55 válogatott meccsén 19 gólt jegyző Jermain Defoe-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik