Foci

Nem tudott dönteni a Paks és a Fradi

ferencváros-haladás (ferencvárosi tc, szombathelyi haladás, )
ferencváros-haladás (ferencvárosi tc, szombathelyi haladás, )

A Paks hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Ferencváros együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Már a kezdés után komoly ziccerek alakultak ki mindkét tizenhatoson belül, hiszen a hazaiak és a vendégek is gólt szerezhettek volna, azonban a sárdagasztás során érintetlenek maradtak a kapuk egészen az első 45 perc hajrájáig.

Ekkor Diallo csúsztatta meg a labdát, ami Böde elé került, a válogatott támadó pedig nem habozott, óriási bombát küldött a hálóba. Diallo egyébként percekkel korábban maga is gólt szerezhetett volna, hiszen Csernyánszki neki gurította ki a játékszert, de ívelését Fiola a gólvonalról fejelte ki.

A szünet után felgyorsultak az események, öt perc alatt három találat született: előbb Bartha küldte a kapuba a labdát (1-1), majd fordított a Paks Gerson és Jova hibáját kihasználva (2-1).

Iksz lett a vége
Fotó: MTI

A 65. percben aztán Jenner centerezését mindenki csak nézte, így a labda akadálytalanul vándorolt a kapuba (2-2).

Az utolsó negyedórában már szinte nem is lehetett a játékosokat megkülönböztetni egymástól, a Fradi alapból feketében focizott, a paksiak fehér dressze pedig a sártól változott sötétre, a fellazult talajon pedig már lehetetlen volt komoly ziccert kialakítani.

A döntetlennel kialakult az OTP Bank Liga félidei állása: a Debrecen zárt az élen, a Videoton a második, a Diósgyőr a harmadik. Ami a kiesőzónát illeti, a 15. pozíciót a Puskás Akadémia foglalja el, míg a sereghajtó a Kaposvár.

Eredmény – OTP Bank Liga, 15. forduló

MVM Paks – Ferencvárosi TC 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Bartha (60.), Simon (64.), illetve Böde (43.), Jenner (65.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik