Foci

Détári: 30 éve csak a hülyítés folyik

Az 50 esztendős Détári Lajos szerint csapnivaló az utánpótlásképzés Magyarországon. Úgy véli, az MLSZ-nek kellene kidolgoznia egy hosszú távú tervet.

Détári Lajos a minap Mórahalmon járt, ahol bemutatta önéletrajzi könyvét, amely Az utolsó magyar világsztár címet viseli. A szegedma.hu ennek apropóján interjúvolta meg egykori klasszisunkat, az ötszörös világválogatott középpályás pedig nem is rejtette véka alá véleményét, amikor a magyar labdarúgás jelenéről kérdezték:

„Itt harminc éve nem folyt utánpótlásképzés, csak a hülyítés. Amikor én serdülő vagy ifjúsági korú játékos voltam, olyan nevek edzősködtek a Honvédban, mint Vági Pista bácsi, Tajti József, Faragó Lajos vagy épp Róka Ferenc, aki járta a grundokat, kereste a tehetségeket, és igazolta le őket a Honvédba. Ha megnézzük a mai állapotokat, akkor gyakran azt tapasztalni, hogy a 6-12 éves korosztályú gyerekekkel testnevelőtanárok foglalkoznak, miközben ez a legfontosabb időszak a technika elsajátítására, ilyenkor tanul meg a gyerek belsővel passzolni, cselezni, ebben a korosztályban nem tornatanároknak kell futtatni a gyerekeket. Amikor egy akadémia 250 millió forintot kap, akkor ebből 50 milliót költsön arra, hogy olyan egykori válogatott játékosokat szerződtet le edzőnek, akik szívesen dolgoznak az utánpótlásban, és meg tudják tanítani a gyerekeknek, hogyan kell focizni” – mondta Détári, aki szerint óriási hiba az, hogy a gyerekek labda nélkül végzik a futógyakorlatokat.


Détári Lajos az NB III.-ban szereplő Felsőtárkánynál dolgozik jelenleg
Fotó: Hír24 / Tóth Richárd

Győzelemmel debütált Döme

Arra a kérdésre, hogy ha felkérnék a szövetségi kapitányi posztra, akkor hogyan tenne rendet azt felelte, hogy a válogatott vezetőedzője erre nem lenne képes. Mint mondta, a nemzeti tizenegy csak egy kirakatcsapat, a labdarúgásunkban a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) kellene egy hosszú távú tervet kidolgoznia.

„Az egész magyar labdarúgásnak a felépítését egy komoly koncepció alapján kellene kidolgozni, ez nem egyemberes feladat, és nem a válogatottnál kell kezdeni, hanem a szövetségnél kell olyan csoportot létrehozni, akik ezt a hosszú távú tervet lefektetik. E mellé kell egy ellenőrző bizottságot felállítani, amely figyeli, hogy ezek az irányok megvalósulnak-e, a csapatoknál végrehajtják-e a lefektetettet követelményeket.”

A Hollandia elleni 8-1-es zakót követően egyébként a magyar labdarúgó-válogatott Németországban profiskodó csatára, Szalai Ádám bírálta a honi utánpótlásképzést – meg sok más tényezőt is. Nem sokkal később az MLSZ-elnök, Csányi Sándor nyilatkozott úgy, hogy sok mindenben egyetért a Schalkéban focizó Szalaival.

Détári és az edzőség

Amilyen sikeres volt Détári játékosként, olyan vegyes az edzői teljesítménye.

Mint edző, Détári elért sikereket (2003-ban a Haladással feljutott az NB I-be, majd a másodosztályú Tatabánya a kiesőzónából majdnem az osztályozós helyig jött fel a tabellán vezetésével ugyanebben az évben), de volt része sok kudarcban is: az Intertotó Kupában kiesett az általa igazgatott Kispest 2002-ben, Vietnamban sem sikerült a kalandja, 2005-ben kiesett a Nyíregyházával az NB I-ből.

2008-ban a Siófokkal sodródott a kiesés szélére, a klub vezetése pedig Détárit úgy váltotta le, hogy az utánpótláshoz került (ezt a gyakorlatot hiányolja Döme a magyar fociból). S ahogy a Vecsésnél, úgy a Ferencvárosnál sem váltotta meg a világot.

Viszont rengeteg alkalommal veszett össze klubvezetőkkel, Sopronban az első meccsén hárommmeccses eltiltást szedett össze, mert megsértette a játékvezetőt.

Szalaira visszatérve, a fiatal csatár mondandójának jelentős része a hazai edzőképzés botrányos jellegére vonatkozott.

„Az elmúlt húsz évben nem volt egy olyan kinevelt tehetség, aki európai topcsapatban játszik, de olyan edző sem volt ebben az időszakban, aki komoly eredményeket ért volna el külföldi élcsapatoknál.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik