Foci
foci-labdarugas(210x140)(2).jpg (foci, labdarúgás)

Válogatott védővel erősített a Mezőkövesd

Vaskó Tamás a mai napon szerződést kötött a Mezőkövesd Zsóry csapatával.

Vaskó Tamás 1984. február 20-án született, hivatásos pályafutását az Újpest FC-ben kezdte 2002-ben, ahonnan a 2004–2005-ös szezonban az Tatabányához került kölcsönbe, majd 2005-től ismételten Újpesten játszott. 2007-ben az angol Football League Championship rájátszásának döntőjébe jutó Bristol Cityben szerepelt kölcsönjátékosként, majd 2008 nyarán visszatért Újpestre. 2007-ben került be először a Magyar Válogatottba és azóta 12-szer húzhatta magára a címeres mezt.

Az Újpest 2008. nyarán egy évre ismét kölcsönadta, ezúttal az olasz másodosztályban szereplő US Avellinonak. 2009. nyarától ismét az Újpest csapatában játszott, egészen 2010. nyaráig, amikor aláírt a Videotonhoz.

vaskó tamás (vaskó tamás) Az újoncot választotta Vaskó
Fotó: MTI

Vaskó a tavalyi szezonban kölcsönjátékosként szerepelt a Kecskemét együttesénél, majd vissza került Székesfehérvárra és augusztus végén szerződést bontott a Videotonnal, így szabadon igazolhatóvá vált.

Vaskó Tamás 2013. december 31-ig kötött szerződést a mezőkövesdi klubbal, ma már részt vesz az edzésen és a hátra lévő idei mérkőzéseken a védelem megszervezése lesz a feladata – olvasható az mse-zsory.hu-n.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.