Ibrahima Sidibe (ibrahima sidibe, )
Foci

Álomkezdés után nyert a Loki Újpesten

A DVSC-TEVA labdarúgócsapata 3-0-ra vezetett 12 perc után, végül 4-1-re nyert az Újpest vendégeként az OTP Bank Liga 13. forduljában. A hajdúságiak egy pontra megközelítették az éllovas Videotont.

Az edzőváltáson áteső Újpest a bajnokságban és a kupában is nyerni tudott, a lila-fehérek így kellő önbizalommal várhatták a Debrecen elleni összecsapást. Ehhez képest még csak a 12. percben járt a találkozó, amikor már 3-0-ra vezetett a Loki. Igen, 3-0-ra, ugyanis a többször is megingó újpesti védelem hibáját Kulcsár, Sidibe és Bouadla használta ki.

Nem adta fel az IV. kerületi együttes, amely még az első félidőben szépíthetett volna, de Vasiljevic ajtó-ablak helyzetben a kapusba lőtt, míg Kabát lesről lőtt gólt, amit joggal érvénytelenített a játékvezető.

A szünet után aktívabbnak tűntek a lila-fehérek, majd Kabát bivalyerős szabadrúgása utáni kipattanóból Simon szerezte meg a hazaiak szépítő gólját. Ezt követően Sidibe, majd Kabát előtt is adódott egy-egy ziccert, utóbbi esetben úgy tűnt, Novakovic kisöpörte a támadó lábát, de a síp néma maradt.

A 76. percben dőlt el végleg a mérkőzés, az üresen maradt Sidibe emelt a hálóba akrobatikus mozdulattal. A lefújásig még egy-egy játékost kiállítottak (Bouadla épp cserére ment, amikor összeszólalkozott Ngawával, ezért kapta a második sárgáját…), majd a csereként beálló Seydi harcolt ki egy tizenegyest, amit Balajcza védett, 1-4 maradt a végeredmény.

Győzelmével a Debrecen feljött a második helyre, ráadásul csak egy pont a hátránya az éllovas Videoton mögött.

Eredmény – OTP Bank Liga, 13. forduló

Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző, v.: Vad II.

Újpest FC – DVSC-TEVA 1-4 (0-3)

Újpest FC: Balajcza – Ngawa, Nego, Juanan, Litauszki – Simon K., Eninful (Tshibuabua, 57.), Vasiljevic, Balogh B. (Sankovic, 72.) – Lázár B. (Stanisavljevic, 77.), Kabát Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

DVSC-TEVA: Novakovic – Lázár P., Mészáros N., Trninic, Korhut (Bódi, 66.) – Se. Bouadla, Zsidai, Vadnai, Szakály P. – Kulcsár T. (Seydi, 76.), Sidibe Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Simon K. (62.), illetve Kulcsár T. (7.), Sidibe (10., 76.), Se. Bouadla (12.)

Sárga lap: Kabát (24.), Simon K. (83.), illetve Se. Bouadla (63., 81.)

Piros lap: Nego (90.), illetve Se. Bouadla (81.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.