Foci

Újra nyert a Pápa

lombard pápa (lombard pápa, )
lombard pápa (lombard pápa, )

A Lombard négy forduló után nyert ismét: ezúttal a Kecskemétet győzték le.

Az előző szezonban még épphogy elkerülte a kiesését a sárga-fekete alakulat, idén viszont a középmezőnyben harcolnak a pápaiak, és nem is nagy a lemaradásuk az éllovasok mögött.


Egy hónap után nyert ismét a Pápa
Fotó: MTI

Az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyitómeccsén pedig azt a KTE-t fogadták, mely a tizedik helyen szerénykedik. Az első félidőben ugyan Arsic bombája a hálóban landolt, de nem sokkal később a lilák válaszolni tudtak Balázs révén. A találkozó fordulópontját a 45. perc jelentette, ekkor ugyanis Farkas András megkapta második sárgáját, így emberhátrányba kerültek a vendégek.

A második felvonásban így nagy erőkkel rohamozott a Pápa, aminek két újabb gól lett az eredménye: Kenesei és Arsic ünnepelhettek, így végül 3-1-re nyertek a hazaiak.

A Lombard fellépett a 8. helyre és csak három pontra vannak a 4. Honvédtól.

Eredmény – OTP Bank Liga, 13. forduló

Lombard Pápa – Kecskeméti TE 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Arsic (22., 52.), Kenesei (49.), illetve Balázs (37.) 

Pápa: Szűcs L. – Rodenbücher (Kenesei, a szünetben), Supic, Struhár – Tóth G., Sekour, Tajthy, Présinger – Quintero (Király 86.), Arsic – Orosz (Németh 82.) Vezetőedző: Tóth Bálint.

Kecskemét: Antal – Gyagya, Póti, Karan, Farkas A. – Patvaros, Vukasovic, Savic (Pekár 80.) – Balázs, Barry (Forró, a szünetben), Gréczi (Rajczi 57.) Vezetőedző: Bekő Balázs. 

Sárga lap: Orosz (81.), illetve Farkas (18.), Karan (41.)

Piros lap: Farkas (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik