Foci

MLSZ: a Győr, az Újpest, a Vidi és a Honvéd is fizet

Horváth Ferenc (horváth ferenc, )
Horváth Ferenc (horváth ferenc, )

Kedden ismét ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. Több klubnak is fizetnie kell, Horváth Ferencet, a Paks vezetőedzőjét pedig eltiltották a kispadtól.

A FEB az MTK Budapest és az Újpest, valamint a címvédő Győri ETO FC és az újonc Puskás Akadémia bajnokiján is azt kifogásolta, hogy a győri, valamint az újpesti táborban is „románoztak”. A Rába-partiak és a fővárosiak is 400-400 ezer forint pénzbüntetést kaptak.

„Az MTK Budapest – Újpest FC mérkőzésen az újpesti szektorból, a Győri ETO – Puskás Akadémia FC mérkőzésen a hazai táborból többször is olyan gyalázkodó rigmus hangzott fel, amely nemcsak megbotránkoztató, de amelynek – miután egy másik ország (Románia), nép (románok) tagjait ócsárolja – semmilyen köze nincs egy magyar bajnoki mérkőzéshez, és amelynek tartalma a fegyelmi szabályzat 101-es paragrafusába is ütközik. Az Újpest FC és a Győri ETO FC szurkolói viselkedése miatt 400 ezer forint pénzbüntetést köteles megfizetni a bizottság döntése alapján. A szigorúbb büntetés azért is indokolt, mert a FIFA, az UEFA és ezzel összhangban az MLSZ irányelvei szerint a vallásra, nemzetiségre, származásra tett becsmérlő megnyilvánulások minden formáját el kell tüntetni a futballstadionokból, sporteseményekről” – olvasható az mlsz.hu-n az indoklás.

A Videoton és a Budapest Honvéd rangadón a drukkerek szintén megbotránkoztató rigmusokat skandáltak, emiatt a két klubot – visszaesőként – 200-200 ezer forintra büntették.


Horváth Ferencet egy meccsre elmeszelték
Fotó: Facebook

Horváth Ferenc vezetőedző is visszaesőnek számít a FEB-nél, az MVM Paks trénere „reklamálásért, sportszerűtlen viselkedésért” a kispadtól és az öltözőtől is egymeccses eltiltást kapott.

A mezőkövesdi Fótyik Dominik további három meccsre szóló eltiltását két találkozóra csökkentették, a diósgyőri Kádár Tamás pedig egy soron következő bajnokit hagy ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik