Foci

Moniz: “Engem hibáztassanak, ne a játékosokat!”

Ricardo Moniz (ricardo moniz, )
Ricardo Moniz (ricardo moniz, )

A Ferencváros trénere érthető módon nem volt boldog a Mezőkövesd elleni találkozó után.

Szombaton a Fradi számára fontos téttel bírt a borsodiak elleni összecsapás, hiszen a fővárosiak mióta legyőzték az Újpestet, két vereséget szenvedtek és egyszer döntetlennel zártak.

A Mezőkövesd ellen aztán hiába hajtottak a zöld-fehérek, 1-1-re végeztek úgy, hogy Józsi büntetőt hibázott az első játékrészben.

Ricardo Moniz így nem örült túlságosan, főleg, hogy a második felvonásban akár több találatot is szerezhettek volna tanítványai.

“Természetesen nyerni akartunk, és egyáltalán nem örülünk annak, hogy csak egy pontot szereztünk. Az pozitívum, hogy akárcsak Kaposváron, ezúttal is vesztett helyzetből tudtunk egyenlíteni. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, ezek azonban kimaradtak, emiatt kellett megelégednünk az egy ponttal. Szurkolóinktól kis türelmet kérek, és azt javaslom nekik, hogy ne a klubot, vagy a játékosokat szidják, hanem az edzőt, hiszen mindig ő a felelős” – mondta Moniz a boon.hu-nak.

A Fradi nem találja a helyes utat
Fotó: MTI

“A mi helyzetünkben komoly fegyverténynek számít a pontszerzés. Ez azért is volt nagyon fontos, hogy ne szülessen meg a zsinórban harmadik vereségünk. Nagy küzdelem folyt a pályán, mindkét csapatnak voltak gólhelyzetei, a Fradi ráadásul tizenegyest is rúghatott. Azt tudtuk, hogy az FTC hazai pályán mindig nyom, viszont olykor fellazul a védelme, és természetesen erre is készültünk a találkozó során. Az a kérdés, hogy tartósan képesek leszünk-e tudásunk legalább hetven százalékát nyújtani, ha ez bekövetkezik, akkor otthon is pontokat szerezhetünk. Úgy gondoltam, hogy ezúttal Horváth Tamásnak kell bizonyítási lehetőséget adnom a kapuban, és ez be is jött, hiszen a mezőny egyik legjobbja volt” – ezek már Véber György, a Mezőkövesd trénerének szavai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik