Foci

Torghelle bajnoki címre tör a Videotonnal

torghelle sándor (torghelle sándor)
torghelle sándor (torghelle sándor)

A magyar támadó szerint csapata idei mutatói önmagukért beszélnek, ugyanakkor azt is tudja, nagyon sok munka vár még rájuk, hogy a végső célt elérjék.

“Nagyon jól kezdtük a bajnokságot, sokat elmond a csapat erejéről, hogy az összes, szám szerint 6 hazai mérkőzésünket megnyertük és 10 meccsen mindössze egyszer szenvedtünk vereséget” – mondta Torghelle Sándor a vidi.hu-nak, majd hozzátette, hogy nem szabad, hogy lankadjon a csapat figyelme. “Fontos lesz, hogy tartani tudjuk ezt a tempót, amihez leginkább az kell, hogy minden mérkőzésen ugyanolyan elszántsággal lépjünk pályára, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Minden győzelemért három pont jár, ezért fontos, hogy a rangadók mellett – amik egytől egyig hatpontos meccsek – az úgynevezett egyértelmű összecsapásokat is tudjuk hozni.”

Jól kezdte az idényt Torghelle és a Videoton
Fotó: MTI

A néhai magyar válogatott csatár arról is említést tett, hogy szerinte kik érhetnek oda az első helyre a szezon végén: „Azt hiszem, a táblázat jól mutatja, kik lehetnek ott a végelszámolásnál, a már korábban említett Fradi, Győr, Debrecen hármas mellé az utóbbi hetek kiváló szereplésével megérkezett a Diósgyőr is. Nekünk viszont elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk, arra kell figyelnünk, hogy a következőkben is eredményesen játsszunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik