Foci

Mindent lerombolt a magyar válogatott

holland-magyar (hollandia, magyarország, )
holland-magyar (hollandia, magyarország, )

Összetörten nyilatkoztak a magyar labdarúgó-válogatott játékosai, akik péntek este rendkívül súlyos, 8-1-es vereséget szenvedtek Hollandiában világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

“Nem találok szavakat, megaláztuk saját magunkat” – fogalmazott a találkozót követően Varga József. “Nem tudok semmi pozitívumot mondani, amit ma a pályán nyújtottunk, az értékelhetetlen. A mai mérkőzésen ennyi volt a különbség a két csapat között, esélyünk sem volt”.

A Middlesbrough légiósa hozzátette: megpróbáltak gyors ellentámadásokra berendezkedni, ám a hollandok minden egyes apró hibát kihasználtak és könyörtelenül megbüntettek.


Nincs ok az örömre
Fotó: MTI

A magyaroknak ugyan matematikai esélyük még van a pótselejtezőt jelentő második hely megszerzésére, de a papírforma szerint harmadik vagy negyedik helyen végeznek majd. Amennyiben Hollandia legyőzi Törökországot a keddi zárókörben, akkor harmadik lehet a válogatott. A második helyhez az is kellene, hogy Románia ne nyerjen Észtország ellen Bukarestben, de erre kicsi az esély az eddigi eredmények alapján.

“A többi mérkőzés alapján úgy gondolom, talán megérdemeltük volna a pótselejtezőt, nálunk jobb csapatot is legyőztünk, de ezzel a mai mérkőzéssel, illetve a bukaresti vereségünkkel leromboltunk mindent” – összegzett Varga.

A találkozót követően lemondott posztjáról Egervári Sándor szövetségi kapitány, Hajnal Tamás, akinek csapatkapitányként egy félidő jutott ezen a meccsen, elmondta, sajnálja a szakember döntését.


Egervári nem várta meg az utolsó mérkőzést
Fotó: MTI

“A kapitány az elmúlt három évben jó munkát végzett, voltak nagyon jó mérkőzéseink, sajnálom, hogy így döntött. Tudtuk, hogy nagyon nehéz feladat lesz itt pontot vagy pontokat szerezni,  ugyanakkor hiába voltak zseniálisak a hollandok, nem lett volna szabad ekkora különbségnek kialakulnia. Ilyen vereséget talán még serdülőben sem szenvedtem el. Ez ma egy mélypont”.

Hajnalt a szünetben Elek Ákos váltotta, aki több mint két évvel ezelőtt éppen az Amsterdam ArenA-ban debütált a nemzeti csapatban.

“Akkor 6-1 lett a vége, nem gondoltam volna, hogy lesz rosszabb is, soha többé nem akarok ebben a stadionban játszani. Ki lehet kapni, de nem így, sajnos az önbecsülésünk sem maradt meg a végén. Nekik minden bejött, mi meg csak kerestük önmagunkat” – mondta a diósgyőri labdarúgó.

A magyar labdarúgó-válogatott beállította története legnagyobb különbségű vereségét, 1908-ban Angliától, 1941-ben pedig Németországtól kapott ki 7-0-ra.

Nem kegyelmeztek a hollandok
Fotó: MTI

Ami pedig Egervári teljesítményét illeti: 34 mérkőzésen irányította a magyar labdarúgó-válogatottat, amely a szakember 2010 júliusi kinevezésekor a 62. helyen állt a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, pénteki lemondásakor pedig 30. a rangsorban.

A 63 esztendős tréner vezetésével a nemzeti együttes a tavalyi ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatát hat győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel az E csoport harmadik helyén zárta a hollandok és a svédek mögött, megelőzve Finnországot, Moldovát és San Marinót.

A jövő évi, brazíliai világbajnokság selejtezősorozatából még egy forduló hátravan, de a válogatott jövő kedden a Puskás Ferenc Stadionban nagy valószínűséggel legyőzi a D csoportban pont nélkül sereghajtó Andorrát, így öt győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel fejezheti be a küzdelmeket.

Egervári Sándor szövetségi kapitányként 2010 júliusa óta, a barátságos mérkőzéseket is beleszámítva 17 győzelmet aratott, ezek mellett nyolc döntetlent ért el, kilenc alkalommal pedig vesztesen állt fel a kispadról.

A tétmeccseken ez az arány már jóval gyengébb, hiszen tíz győzelemre három döntetlen és hat vereség jutott. Ráadásul abból a tíz győzelemből igazából kettő mondható nagy skalpnak: 2011. szeptember 2-án Eb-selejtezőn vertük 2-1-re a svédeket, majd 2012. október 16-án, vb-selejtezőn a törökök felett aratotott 3-1-es siker.

A többi győzelem alkalmával olyan csapatokat vertünk, mint Moldova, Finnország, San Marino és Andorra.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik