Foci

Miskolcon 34 éve nem volt ilyen

diosgyori-vtk(960x640).jpg (diósgyőri vtk)
diosgyori-vtk(960x640).jpg (diósgyőri vtk)

Harmincnégy éves klubrekordot állított be a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK azzal, hogy sorozatban hat mérkőzésen diadalmaskodott.

A hét találkozó óta veretlen gárda legutóbb szombaton a Mezőkövesd együttesét győzte le 5-0-ra, ráadásul immáron 557 perce nem kapott gólt.

Demkó Norbert, a DVTK sajtófőnöke hétfőn elmondta, a Diósgyőr legutóbb az 1978/1979-es – bronzéremmel záruló – bajnokságban produkált hasonló sorozatot. Akkor a Salgótarján (o, 1-0), a Vasas Izzó (i, 3-1), a Haladás (o, 6-1), a Dunaújváros (i, 2-1), a Csepel (o, 2-0), és az FTC (o, 1-0) ellen sikerült egymás után hatszor győznie.


Talán Kassai Viktor is a siker receptjéről érdeklődik Sivic mesternél
Fotó: MTI

Az első osztályban 1979. március 24-én győzött utoljára 5-0-ra a DVTK, akkor a Békéscsaba volt a szenvedő fél. Veretlenül viszont az elmúlt bajnokságban is sikerült hét mérkőzést hozni, akkor két győzelem mellett 5 döntetlen alkotta a sorozatot.

A góltalansági sorozat is rekord a klub történetében, így a kapus Ivan Rados is beírta magát az egyesület történelmébe, igaz, mivel a Kecskemét ellen Nenad Rajic védett, előbbi 540 perccel csúcstartó.

Érdekesség, hogy a Diósgyőr sorozata európai szinten is figyelemre méltó, a kontinensen csak öt együttesnek van ennél hosszabb, jelenleg is tartó győzelmi szériája (például a Barcelonának vagy a AS Romának), és másik háromnak hat összecsapást számláló ilyen sorozata.

Az említett nyolc, szintén száguldó alakulat között azonban egy sem akad, amely kapott gól nélkül húzott volna be hat találkozót zsinórban – jegyezte meg Demkó Norbert.

Videó – A DVTK legutóbbi, kiütéses sikere:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik