Győzelemmel mutatkozott be selejtezőcsoportjában a Győr a futsal Európa Kupában: a hazai környezetben zajló négycsapatos, körmérkőzéses torna keddi nyitónapján a Rába ETO 4-2-re diadalmaskodott bosnyák ellenfelével szemben.
Az első félidő 13. percében szerzett vezetést a vendég Szarajevó kedden, azonban a Győrt mintha felrázta volna a bekapott találat, a hazaiak a félidőig négyet lőttek: Dróth hintette az elsőt, majd Aguiar duplázott, illetve Dzuderija szerzett öngólt. A vendégek tíz másodperccel a lefújás előtt találtak be másodszor, így alakult ki a 4-2-es végeredmény.
A Győr szerdán a bolgár Várna együttesével találkozik a Magvassy-csarnokban. A csoportból az első kettő jut tovább az úgynevezett elitkörbe.
A minitorna kapcsán a helyszínre látogatott Laurent Morel, aki az európai szövetségben (UEFA) a futsal szakágért felelős, és azt mondta, “nyugat-európai szintű sportinfrastruktúra van kialakulóban Győrben, amely komoly lehetőségeket hordoz magában”.
Bolla Péter kabinetfőnök a Rába ETO Futsal Klub tiszteletbeli elnökeként arról beszélt a sportvezetőnek találkozójukon, hogy a város a multifunkciós csarnok megépítése után szívesen otthont adna a sorozat elitkörének, sőt – amennyiben a győri csapat a jövőben bekerülne Európa legjobb négy együttese közé – a Final Fournak is.