Foci

BL-halálcsoport: hengerelt az Arsenal, javított a Dortmund

Theo Walcott (theo walcott, )
Theo Walcott (theo walcott, )

Az angol bajnokságban remeklő ágyúsok az Emirates stadionban fogadták a Serie A-ban eddig veretlen nápolyiakat a Bajnokok Ligája csoportkör második fordulójában.

Mindkét együttes remek formában várhatta a BL következő körét. Az Arsenal a Marseille ellen, míg a Napoli a tavalyi BL-döntős Dortmund ellen diadalmaskodott az előző játéknapon.

A nagy várakozásokkal ellentétben nem hozott kiegyenlített csatát a találkozó. Jobban kezdte, majd jobban is folytatta a találkozót az Arsenal, a Napolinak pedig igazán nagy gólhelyzete nem is adódott a meccsen.

Giroud szerezte a második gólt
Fotó: AFP

Előbb Mesut Özil a nyolcadik, majd Giroud a tizenötödik percben talált a vendég kapuba, amire a kékeknek sem az első, sem a második játékrészben nem volt válaszuk.

Az ágyúsok mindvégig remekül passzolgattak, irányították a játékot, míg az olaszok csak próbáltak a hazai kapu közelébe kerülni. Rafa Benitez alakulatának ilyen játékkal nehéz dolga lesz, ha el szeretné érni a továbbjutást érő első vagy második hely valamelyikét.

A csoport másik találkozóján a két nulla pontos alakulat találkozott. Ahogy arra számítani lehetett, a Dortmund felőrölte a Marseille-t, s az első játékrészben egy, a másodikban két gólt rámoltak a franciák kapujába. Lewandowski kétszer, Reus egyszer volt eredményes, s ezzel a három ponttal máris a második helyre ugrottak előre a kvartettben a németek.

A keddi játéknap többi találkozójáról – köztük a Szalai Ádámot is soraiban tudó Schalke győzelméről – ide kattintva olvashatsz.

Eredmény – Bajnokok Ligája, F csoport, 2. forduló

Arsenal – Napoli 2-0 (2-0)
London, Emirates, vezeti: Milorad Mazics (szerb).

Arsenal: Szczesny – Sagna, Mertesacker, Koscielny, Gibbs – Flamini, Ramsey (Monreal, 88.) – Arteta, Özil, Rosicky (Wilshere, 63.) – Giroud. Menedzser: Arsene Wenger.

Napoli: Reina – Mesto, Albiol (Fernandez, 83.), Britos, Zúniga – Inler, Behrami – Callejón (Zapata, 77.), Hamsík, Insigne – Pandev (Mertens, 61.). Menedzser: Rafael Benítez.

Gólszerző: Özil (8.), Giroud (15.)

Sárga lap: –

Piros lap: –

Videó – Özil első találata az Arsenal színeiben

90+3. PERC: Vége, nincs tovább. Magabiztos Arsenal-győzelem született.

90+1. PERC: Megszülethetett volna a harmadik hazai gól, Giroud azonban lemaradt Wilshere beadásáról.

90. PERC: Három perc a ráadás.

88. PERC: Aaron Ramsey hagyja el a pályát, Nacho Monreal kap pár percet Wengertől.

Lewandowski ezúttal büntetőből volt eredményes a csoport másik meccsén, már 3-0-ra megy a Dortmund a Marseille ellen.

83. PERC: Kihasználja hamadik cserelehetőségét is a Napoli: a sérült Albiolt Fernandez váltja.

81. PERC: Csendesen csordogál a találkozó.

77. PERC: Frissít Benitez: Zapata áll be Callejon helyére.

76. PERC: Arteta csúsztatott a 11-es pontnál az ötösön belül álló Koscielny elé, akinek közeli bombáját a kapu torkában védte Reina.

74. PERC: Mertens szögletét az ötösön álló Gibbs vágta ki a mezőnybe.

71. PERC: Ezúttal Mertens próbálkozott messziről, az angolok lengyel kapusa azonban a helyén volt.

70. PERC: Sorra jönnek a távoli kísérletek a vendégektől, de kaput még nem találtak a meccsen.

67. PERC: Fogy az idő, Benitez csapatára pedig rá sem lehet ismerni.

65. PERC: Giroud és Behrami fejelt össze, előbbinek orvosi segítségre volt szüksége.

63. PERC: Vált az Arsenal is: Rosicky le, Wilshere be.

61. PERC: Csere vendég oldalon: Mertens váltja Pandevet.

60. PERC: Insigne tekeredett rá a labdára az Arsenal kapujával szemben, majd körülbelül húsz méterről tüzelt a kapu fölé-mellé.

58. PERC: Özil tekert a kapu elé, a füvön megcsúszó lasztit pedig Reina gyűjtötte be.

56. PERC: Mesto beadását Mertesacker mentette szögletre Pandev előtt. A sarokrúgást Insigne tekerte középre, s Szczesny húzta le.

Reus talált be Németországban, már 2-0-ra vezet a Dortmund a csoport másik meccsén a Marseille ellenében.

54. PERC: Callejon kapáslövése landolt a lelátón.

53. PERC: Semmit nem változott a játék képe: továbbra is az Arsenal dominál, a Napoli pedig szenved.

50. PERC: Pandev és Arteta ütközött a levegőben, mindkét játékos ápolásra szorul.

47. PERC: Giroud verekedte be magát a büntetőterületre majd készített le Rosicky-nek lövésre, aki elől azonban a hátvédek tisztáztak.

46. PERC: A kékek kezdték a második periódust.

A félidőben továbbra is 1-0-ra vezet a Dortmund a Marseille ellen.

Az első játékrészt sokkal jobban kezdte az Arsenal, a vendég gárda mintha a pályán sem lett volna. Ha ilyen mentalitásban fociznak tovább az olaszok, akkor nem sok esélyük lesz a pontszerzésre.

45. PERC: Nincs hosszabbítás, lefújja a félidőt a bíró.

42. PERC: Özil varázslatos meglátását követően Ramsey tüzelt a 16-oson belülről egy cselt követően, de a nápolyi bekkek még időben összezártak.

40. PERC: Flamini lövése levágódott a védőkről, s Reina még az alapvonal előtt megmentette a pattogó bőrt.

39. PERC: Hosszú percek után újra az olaszok passzolgathatnak.

36. PERC: Precízen futballoznak Özilék, a szépítés közelében sem jár a Napoli.

33. PERC: Újabb Arsenal-szöglet, de ismét nem rejt veszélyt magában.

32. PERC: A 16-os előterében egymást zavarta Ramsey és Flamini, végül utóbbi sütött el egy lövést a kapura, de majdnem bedobás lett belőle.

30. PERC: Egy vendég beadást követően mindkét csapatból többen is belefejeltek a labdába, majd a játékvezető szabadrugást ítélt kifelé.

28. PERC: Flaminit figyelmezteti a játékvezető, hisz ugyan becsúszásánál a lasztit találta el, páros lábbal érkezett.

27. PERC: Jó 25-26 méterről végezhetett el középről szabadrugást a Napoli. Callejon lőtte kapura az állított labdát, de alaposan célt tévesztett.

25. PERC: Ramsey szerzett labdát, majd a kontra végén ő is lőtt kapura az ötös sarkáról, ám bombáját sikerült blokkolnia az egyik bekknek.

A csoport másik találkozóján a 22. percben 1-0-ra vezet a Dortmund a Marseille ellen Lewandowski 19. percben szerzett góljával.

22. PERC: Érkezhetett az első vendég szöglet: Insigne tekert középre, Albiol veszélyes fejese pedig nem sokkal ment a kapu mellé.

21. PERC: A hazai térfélen adogat a nápolyi együttes, de helyzetet továbbra sem sikerült kialakítaniuk.

19. PERC: Callejon csúszott rá keményen Artetára, de a lap elmarad.

18. PERC: Nagyon pontatlanul játszanak Benitez fiai, s ha így folytatódik akár nagyobb kiütés is lehet a vége.

15. PERC: GÓL! Egy eladott labdát követően Özil lódult meg az alapvonal felé, majd pöccintett az ötösön belülre, ahol a remek ütemben érkező Giroud a hálóba pofozta a játékszert. 2-0.

14. PERC: 70-30 a labdabirtoklási arány az Arsenal javára.

12. PERC: Huzamosabb ideig képtelen megtartani a labdát az olasz gárda, idáig nem sokat mutattak.

9. PERC: Flamini tüzelt távolról, de erőtlen lövését Reina fogta.

8. PERC: GÓL! Ramsey indult meg Giroud passzából a jobb szélen, majd gurított a második hullámban érkező Özil elé, aki megszerezte pályafutása első találatát az Arsenal színeiben. 1-0.

6. PERC: Rögtön itt a második hazai sarokrúgás, de ebből sem tudott veszélyeztetni Wenger csapata.

3. PERC: Az Arsenal végezhette el a meccs első szögletét, Reina öklözésével szabadult fel a vendég kapu.

1. PERC: Özil és Rosicky útnak indította a labdát.

Előzetes: Mindkét együttes sikerrel vette az első fordulót. Az Arsenal idegenben a Marseille csapatán kerekedett felül, míg a Rafael Benitez irányította olaszok a tavalyi BL-döntős Dortmundot győzték le 2-1 arányban.

Ami a bajnokságokat illeti, Arsene Wenger alakulata az élen áll a Premier League-ben miután a nyitófordulóban elszenvedett zakó óta mind az öt találkozójukat megnyerték, míg a Napoli a második az olasz élvonalban öt győzelemmel és egyetlen döntetlennel hat fordulót követően.

A találkozót megelőzően mindkét csapat dícsérte és óvakodott ellenfelétől, Rafael Benitez pedig külön kiemelte Wengert, aki szerinte az angol bajnokság legjobb menedzsere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik