Két kulcsembere, a gólvágó Sergio Agüero, valamint a pengés David Silva nélkül utazott az Aston Villához a Manchester City együttese, amely az első félidőben felborította a pályát. Hiába azonban a zsákszámnyi helyzet, csak a 45. percben, Yaya Touré szerencsés góljával sikerült megszereznie a vendégeknek a vezetést.
A második felvonás elején egy lesgyanús találattal egyenlített az Aston Villa, de pár perccel később Dzeko fejjel visszavette a vezetést. A Villa nem adta fel, előbb Bacuna csavart be egy szabadrúgást, majd Weimann gurított el Hart mellett, így már a hazaiaknál volt az előny. amelyet meg is őriztek a lefújásig. Hatalmas bravúr ez a birminghamiektől.
Ronney gólt lőtt, de a United kikapott
Fotó: MTI / EPA
Közben a másik manchesteri klub, a címvédő United a West Bromwichot fogadta hazai pályán, visszatért Robin van Persie is, ám a holland gólzsák csak a kispadon kezdett. A Vörös Ördögök fölényben játszottak az első félidőben, azonban valami hiányzott a vendéglátó játékából, nem is tudott mit kezdeni ellenfelével a szünetig.
Még nehezebb helyzetbe került a Manchester, amikor az 54. percben előnybe került az Albion, de Rooney hamar egalizálni tudott. Mégis szerzett pont nélkül maradt a United, Berahino egy szép akció végén állította be az 1-2-es végeredményt a 67. percben. Van Persie hiába szállt be az utolsó bő fél órára.
Ezzel egyidőben három másik mérkőzést rendeztek: a Southampton a Crystal Palace-t verte, a Hull City pedig a West Ham Unitedet. A Cardiff City egy utolsó pillanatokban szerzett góllal kerekedett felül a Fulhamen, Londonban.
Videó – Így kapott ki a United: