Foci

Lapos meccsen nyert újra a Honvéd

marco-rossi(210x140)(1).jpg (marco rossi, )
marco-rossi(210x140)(1).jpg (marco rossi, )

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata hazai környezetben nyert 2-1-re a Szombathelyi Haladás ellen az OTP Bank Liga 9. fordulójában.

Ahhoz képest, mekkora reményekkel vágott neki az előző bajnokság bronzérmese, a Budapest Honvéd a bajnokságnak, az utóbbi időben megtorpanni látszik a csapat. Legutóbbi két meccsén kikapott a kispesti együttes, amellyel még nem lenne akkora probléma, csakhogy mindezt kilátástalan játékkal. A problémát senki sem érti, még maga Marco Rossi sem, a legutóbb pedig már azt is felvette, lehet, hogy ő maga is olyan edző, mint a csapata.

Szombaton az a Szombathelyi Haladás látogatott a Bozsik Stadionba, amely eddig csak egyszer kapott ki és igen kiegyensúlyozottan teljesít. A vasiak jobban is kezdték a mérkőzést, ám aztán unalomba fulladt az első félidő. Így is született egy gól a szünet előtt, Daud értékesített egy büntetőt (1-0).

A második félidőt is sok hiba jellemezte, majd Devecseri követett el egy teljesen felesleges szabálytalanságot a saját tizenhatosán belül, Daud pedig másodszor is kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult (2-0). Ismét visszaesett a játék színvonala, így a 70. percig kellett várni a következő eseményre amely rögvest egy gól volt, Radó használt ki egy védelmi megingást (2-1).

A hajrában sajnos a kemény belépőké volt a főszerep, a játékosok elég sokat szabálytalankodtak, így nem tudott folyamatos játék kialakulni. Az utolsó percekben azért így is akadt egy-egy nagy lehetőség, az egyik oldalon Ikenne-King rontott ziccerben, majd az ellenakció végén Andorka perdített fölé.

A Haladás nagyon későn ébredt, így pont nélkül maradt, hét veretlenül megvívott bajnoki után kaptak ki ismét a szombathelyiek. A Budapest Honvéd győzelemmel hangolt a Ferencváros elleni rangadóra.

Eredmény – OTP bank Liga, 9. forduló

Bozsik Stadion, 500 néző, v.: Solymosi

Budapest Honvéd – Szombathelyi Haladás 2-1 (1-0)

Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovics, Baráth, Alcibiade – Nagy G. (Lovric 73.), Godoy (Hidi 51.), D. Diarra, Job (Vernes 74.), Vécsei – Daud Vezetőedző: Marco Rossi

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Devecseri, Tóth P. (Andorka 68.) – Nagy I G., Simon Á., Radó, Szakály A. (Németh M. a szünetben), Halmosi – Ugrai (Gyurján 57.) Vezetőedző: Artner Tamás

Gólszerző: Daud (44., 56., mindkettő 11-esből), illetve Radó (71.)

Sárga lap: Nagy G. (62.), Job (74.), Vernes (75.), Lovric (80.), illetve Simon Á. (31.), Ugrai (38.), Rózsa (41.), Devecseri (54.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik