Foci

A Győr értékes pontokat hullajtott el

vladan savic, kte (vladan savic)
vladan savic, kte (vladan savic)

A Kecskemét egy izgalmas, pörgős meccsen győzte le a bajnok Győrt az OTP Bank Ligában.

A zöld-fehérek pocsékul kezdték az új idényt, hiszen négy döntetlen és egy vereség mellett mindössze háromszor tudtak nyerni, ami a középmezőnybe elég, míg a KTE 2-2-4-es mérlege sem túl acélos.

A ETO számított a meccs esélyesének, hiszen a győriek az utóbbi hetekben nagyon elkapták a fonalat, zsinórban három alkalommal is begyűjtötték a három pontot. Ám az első félidőben szinte semmi sem történt, a hazaiak próbálkoztak helyzet nélkül, csakúgy, mint a vendégek, így 0-0-val kezdték meg a felek a második etapot.

Az 54. percben aztán megzörrent a háló, Savicot nem támadták a védők, így 20 méterről gondolt egyet és kapura tűzte a játékszert, ami be is akadt a kapuba (1-0).

A hajrában hiába tett meg mindent az egyenlítésért a Győr, nem sikerült pontot szerezniük Kecskeméten, vagyis maradtak a zöld-fehérek a 7. helyen. A lilák a tizedikre léptek előre.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló

Kecskeméti TE – Győri ETO FC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Savic (54.)

Kecskemét: Antal – Mogyorósi, Póti, Karan, Gyagya, Forró – Vukasovic, Savic (Nagy P., 64.), Pekár (Balázs, 85.) – Rajczi, Barry (Patvaros, 80.) Vezetőedző: Bekő Balázs.

Győr: Kamenár – Svec, Wolfe, Lipták, Dinjar (Andric, 58.) – Mevoungou (Trajkovic, 68.), Kamber, Pátkai – Varga R., Lázok, Kink (Martínez, 58.) Vezetőedző: Pintér Attila.

Sárga lap: Antal (90.) illetve Wolfe (50.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik