Sejthettük, hogy a Ferencváros-Újpest derbin történtek miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága komoly büntetést szab ki, hiszen a Fradi visszaesőként már többször is százezres tételekkel “gazdagította” az MLSZ-t.
A találkozón végén ugyanis a fradisták egy csoportja áttörte a kerítést, hogy így hergeljék az újpesti szurkolókat, és ha úgy alakul, még egy jót balhézzanak is. Ám a rendezők és a rohamrendőrök közbeléptek, így szerencsére nem történt komoly incidens. A meccs után viszont igen, négy embert állított elő a rendőrség, a BKV különbuszait pedig megrongálták.
A zöld-fehér klubot tavaly kétszer is zárt kapus büntetéssel súlytották, ám ezt felfüggesztette az MLSZ, míg az MTK elleni meccsen történt Csatáryzást a klub 800 ezer forintja bánta.
Többször is kihúzta a gyufát a Fradi
Fotó: MTI
Ezúttal megelégelte a százezres tételeket az FEB, de ezt várni is lehetett: kétmillió a bírság pirotechnikai eszközök használata, bedobálása, megbotránkoztató rigmusok skandálása) és a nagyszámú hazai szurkoló nézők által elzárt területre történt behatolása miatt, továbbá a FEB elrendelte az FTC soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a Puskás Ferenc Stadion C szektorának és az M-től S-ig tartó szektorainak lezárását is.
“Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a döntés meghozatalakor mérlegelte a cselekmények mellett, hogy a rendező Ferencváros ígéretet tett arra, hogy – a hatóságokkal közösen – azonosítja és felelősségre vonja a rendbontókat. A fegyelmi szankció ennek hiányában a mostaninál lényegesen szigorúbb is lehetett volna. Az MLSZ FEB minden esetben tekintettel van az érintett klubok együttműködési szándékára, felelősségteljes viselkedésére vagy annak hiányára is döntése meghozatalakor” – áll a határozatban.
Az Újpest sem úszta meg olcsón a derbit, a lilákat székek feltépése, bedobálása, kordonok megbontása és dobálása miatt 400 ezerre büntették meg.
Ezen a héten a Diósgyőri VTK is vékonyabb lett 100 ezer forinttal, az indoklás szerint azért, mert a mérkőzésen a hazai szurkolók megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak, valamint a klub megsértette a Versenykiírás hangosításra vonatkozó előírását.