Foci

Győrben maradt hoppon a Loki

Győri ETO (győri eto, )
Győri ETO (győri eto, )

A Győri ETO hazai környezetben 3-0-ra nyert a Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában.

Villámgóllal indult a címvédő Győri ETO és a DVSC-TEVA vasárnap esti ütközete, Völgyi ugyanis már a 2. percben a léc alá bombázott az ETO Parkban (1-0). A folytatásban aztán kissé laposnak hatott a mérkőzés, igaz a délutáni Ferencváros – Újpest (3-1) találkozó magasra tette a lécet. Az első félidő krónikájához egyébként még hozzátartozik, hogy Rudolf egy ütközés során megsérült és le kellett cserélni.

A második felvonásban a Loki próbálta feltörni a hazaiak védelmét, de a győriek fegyelmezetten játszottak, így nem sok teret hagytak a hajdúságiaknak. A 61. percben aztán eldőlt az összecsapás, a vendégvédők nem tudtak felszabadítani, Kamber pedig közelről megduplázta az ETO előnyét (2-0).

A legvégén még egy kontra végén Varga is betalált (3-0), a Győré lett a három pont, a címvédő ezzel feljött a hetedik helyre. A Debrecen maradt a harmadik, ellenben három pont lett a hátránya a Videoton és kettő a Ferencváros mögött.

Eredmény – OTP Bank Liga, 8. forduló

Győr, 2800 néző, v.: Farkas Á.

Győri ETO FC – DVSC-TEVA 3-0 (1-0)

Győr: Kamenar – Svec, Lipták, Wolfe, Völgyi – Mevoungou, Kamber, Pátkai – Lázok (Varga R., 76.), Rudolf G. (Martinez, 44.), Kink (Andrics, 13.) Vezetőedző: Pintér Attila

DVSC: Verpecz – Lázár P., Máté P., Mészáros N., Korhut – Szakály P., Zsidai, Vadnai (Szécsi M., 73.), Kulcsár T. (Dombi, a szünetben) – Volas, Sidibe Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Völgyi (2.), Kamber (61.), Varga R. (90+1.)

Sárga lap: Andric (67.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik