Foci

Belgiumban hőssé vált a magyar kapus

Köteles László (köteles lászló, )
Köteles László (köteles lászló, )

Köteles László teljesítményét csodálják a belgák, ugyanis a magyar hálóőr szállította a győzelmet a Genknek az Európa Ligában.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a Genk 1-0-ra tudott nyerni a Dinamo Kijev otthonában az EL-csoportkör 1. fordulójában és ehhez a győzelemhez kellettek Köteles bravúrjai is, ugyanis ha ő nincs, simán kap legalább egy hármast a belga csapat.

A magyar hálóőr ráadásul a 93. percben is védett egy óriásit, így érthető, hogy a belgák odavannak érte.

A dhnet.be szerint Köteles mentette meg a csapatot, a sporza.be pedig meglepetésnek tarta a Genk sikerét, éppen ezért fontos, hogy remek kapusa van a klubnak.


Remekelt a kijevi meccsen
Fotó: MTI/EPA

“Szerencséje a Genknek, hogy Köteles László áll a két kapufa között. A magyar hálóőr még ha nem is olyan termetű és sokkal idősebb, mint elődje, Thibaut Courtois, csodálatos védéseket tud bemutatni. Tíz másodperccel a lefújás előtt az ukrán kapus előrevágta a labdát, ami Yarmolenkóhoz került, aki erős és jól helyezett labdát küldött a bal felső fölé. Úgy nézett ki, hogy beakad a játékszer, de Köteles elképesztő bravúrral vetődött, így megszerezve a győzelmet a Genknek. Három percet hosszabbított a játékvezető, kapus pedig 2:59-nél vitte véghez ezt a csodát. Klasszis” – írja a már említett dhnet.be.

A Sporzának Mario Been vezetőedző elmondta, “ez egy jó csapat, jó játékosokkal”.

Fotó: MTI/EPA

“Jobban játszottunk és szerencsére vezetést szereztünk. Az utolsó tíz percben úgy tűnt, vagy elmerülünk, vagy megússzuk, de Köteles fent tartott minket a vizen. Egységes csapat vagyunk, ez az erősségünk. Ha egymásért harcolunk, kevés csapat van, amelyik le tud minket győzni” – mondta a szakvezető.

A voetbalnieuws.be hasábjain pedig a Genk kapusedzője, Guy Martens méltatta a magyar játékos képességeit: “Ez egy tipikus Köteles-meccs volt az európai porondon, hiszen minél nagyobb a nyomán rajta, annál jobban tud védeni. Brockhauser István volt ilyen kapus, talán ez egy tipikus magyar jelenség. A teljesítménye nem lepett meg, A meccs előtti két napban nagyon harapós volt és folyamatosan kérte tőlünk az elemzéseket.”

A Genk a következő körben a Thun együttesét látja vendégül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik