A londoni alakulat a Stamford Bridge-n fogadta a svájciakat, s bár a szünetben Oscar góljával 1-0-ra vezettek a házigazdák, a második játékrészben nagy meglepésre fordítani tudott az ellenfél, amire a Kékeknek már nem volt válaszuk.
Mourinho a találkozót követően elmondta, hogy a vereség ellenére nincs okuk az aggodalomra.
„Én vagyok a menedzser és én vagyok felelős mindenért, különösen a rossz eredményeket követően. Ilyenkor azt szeretném, ha mindenki megnyugodna. Nem lesz jó kedvem a hét további részében, de a Fulham elleni hétvégi bajnokin mindenképp javítanunk kell. A következő BL-fordulóban a Steaua Bukarest otthonában játszunk majd, ahonnan el kell hoznunk a három pontot, mert nem szeretnénk az Európa Ligában folytatni” – beszélt a portugál szakvezető, majd megjegyezte, hogy ellenfelük remekül játszott, de játékosainak ennek ellenére ki kellett volna használnia a helyzeteiket.
Nem sokkolta a blama a portugált
Fotó: AFP
„Nem estem pánikba a vereségünktől, hiszen olykor nyerünk, olykor kikapunk. Természetesen boldog sem vagyok, hisz nem előre, sokkal inkább hátrafelé tettünk egy lépést a kieséses szakasztól. Még öt csoportmeccsünk hátra van, ezeken kell bizonyítanunk” – fejezte be Mourinho.
Videó – A mérkőzés összefoglalója