Foci

Akár 18 ezren is lehetnek a Fradi-Újpesten

ferencvaros-ujpest(960x640).jpg (ferencváros-újpest)
ferencvaros-ujpest(960x640).jpg (ferencváros-újpest)

A Ferencváros tájékoztatása szerint több mint 7000 zöld-fehér szurkoló megvette már a jegyet a vasárnapi derbire.

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában rendezik a két együttes 213. bajnoki randevúját: eddig a Fradinak áll a százló, hiszen 96 alkalommal tudtak nyerni, a lilák 59-szer, míg 57 mérkőzés pontosztozkodással zárult.

A Puskás Stadionban a hétvégén egy valamire biztos nem lehet panasz, mégpedig a nézők számára, hiszen ha bejön a becslés, akár 18 ezren is a helyszínen buzdíthatják csapatukat.


Most még üres, de vasárnapra megtelnek majd a lelátók
Fotó: MTI

A belépőket már napok óta értékesítik és az FTC szerint csütörökig több mint 7000 hazai jegy talált gazdára. Az újpestiek csütörtök estig vehetik meg a belépőket, így csak ezt követően lehet pontosabb képet kapni arról, mennyien lesznek kint a csúcsmeccsen.

A találkozó esélyese egyébként a Ferencváros, hiszen a zöld-fehérek azon túl, hogy sokkal egységesebbek, hét mérkőzésen ötször nyertek, kétszer kikaptak, ez a teljesítmény pedig a tabella 3. helyéhez elég. Az Újpest ezzel szemben az alsóházban tanyázik 2-3-2-es mérleggel, bár tudjuk, az ilyen csatákban a papírforma számít a legkevésbé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik