Foci

Este BL újoncokat avat a Barcelona

gerardo martino (gerardo martino, )
gerardo martino (gerardo martino, )

Szerdán pályára lép a tavalyi döntős Dortmund, a Barcelona és a Milan is a labdarúgó Bajnokok Ligája 2013/14-es idényének első fordulójában. Plusz várhatóan Szalaival a kezdőben a Schalke 04.

E csoport:

Szalai Ádám emlékezets meccsen lőtte tovább a Schalkét a BL főtáblára, ahonnan véleményünk szerint a német csapatnak kimondottan jó továbbjutási esélyei vannak a csoportjából. Jens Keller tanítványai szerdán elsőként a Steaua Bukarestet fogadják, míg a román csapat mellett a Basel és a Chesea-n kell “keresztülrágják” magukat a februári egyenes kieséses szakasz érdekében.


Szalai Ádám két góllal járult hozzá a Schalek BL főtáblájához
Fotó: AFP

Az angolokat leszámítva sem a svájci, sem pedig a román gárda nem tűnik legyőzhetetlennek, sőt. Ennek ellenére, vagy éppen ezért Keller edző visszafogottan nyilatkozott a mérkőzést megelőzően az UEFA honlapjának.

“Egyáltalán nem érzem esélytelennek a Steuát a csoportban. Tavaly az EL egyenes kieséses szakaszában kiejtették az Ajaxot és győztek a Chelsea ellen is. Ráadásul Laurenţiu Reghecampf ismeri a német futballt, hiszen a Cottbusban játszott és kiváló munkát végez csapatával. Nyugodtan mondhatom, a csoportban mindenki minden meccset meg akar nyerni majd.”

Azonban szó, mi szó, magyar szempontból Szalai miatt meglehet ez a legérdekesebb meccs, ugyanakkor a tömeg nyilván nagyobb érdeklődéssel fordul a Dortmund, a Milan, valamint a Barcelona idei BL debütálása felé.

F csoport:

A csoport rangadóján a tavalyi ezüstérmes Dortmund ráadásul éppen azzal a Napolival meccsel, akik remek rajtot fogtak az Olasz Bajnokságban, három kör zárultával, hibátlan mérleggel állnak az élen. Igaz Jürgen Klopp tanítványai is vezetik a Bundesligát 100 százalékos mutatóval, öt forduló után.


Marek Hamsik hatalmas formában futballozik
Fotó: AFP

“Készen állunk a Napoli elleni összecsapásra, igaz, a BL egy teljesen más sorozat, mint a Bundesliga, ez a meccs pedig kemény dió lesz a számunkra” – nyilatkozta Klopp a mérkőzés előtt.

A nápolyi gárdát irányító Rafael Benítez a korábbiaktól eltérő taktikát dolgozott ki csapata számára, s az első három bajnoki meccsen négyszer eredményes szlovák csatár, Marek Hamsik éppen ezt emelte ki a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában.

“Nagyon jól érzem magam az új játékrendben” – jelentette ki a támadó. “Még csak két hónap telt el, de máris jól látható Benítez munkájának az eredménye. Radikális változtatást hajtott végre, jóval agresszívebben játszunk, nem várunk az ellenfélre, hanem folyamatosan letámadunk, és nagyobb labdabirtoklásra törekszünk.”

H csoport:

A “H” csoportban a Barcelona számára nem ismeretlen a Bajnokok Ligája légköre, ezzel ellentétben az új edző, Gerardo Martino még soha nem ült a padon BL meccsen, hiszen ezidáig Dél-Amerikában volt csak edző. Az Ajax számára ez tán némi előnyt jelenthet.

Gerardo “Papa” Martimo szerda este debütál a BL-ben
Fotó: AFP

“Rettentően izgatott vagyok a lehetőségtől, hogy tevőleges részese lehetek a Bajnokok Ligája küzdelmeinek. A lényeg azonban, hogy megtaláljuk a megoldást azokra a problémákra, amelyek az utóbbi időkben a pontrúgások elhárításánál adódtak” – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően a “Papa” becenévre hallgató 51 éves argentin edző.

Martino mester maga mellett még egy újoncnak szavazhat bizalmat, hiszen a nyár katalán sztárigazolás Neymar sem ismerheti még a BL légkörét.

Ami biztos, mivel mindkét csapat hasonló, letámadós taktikával játszik, így kimondottan jó meccsre van kilátás. “Megpróbáljuk elérni, hogy Neymar és Messi ne kapjon sok területet, ehhez a legnagyobb koncentrációra és a lejobb formájukra van szüksége játékosaimnak” – nyilatkozta Frank de Boer az Ajax edzője.

Szintén a “H” csoportban tizenhárom labdarúgót kell nélkülöznie különböző okok miatt a Celtic elleni szerdai Bajnokok Ligája nyitányon Massimiliano Allegrinek, az AC Milan vezetőedzőjének.

A csapatkapitány Riccardo Montolivo, valamint Stephan El Shaarawy és Ignazio Abate mellett szombaton Kaká is combizomszakadást szenvedett, így számukra nem lesz sétagalopp a Celtic elleni mérkőzés.

Bajnokok Ligája, csoportkör, első forduló, szerdai program

E csoport:
FC Schalke 04 (német)-Steaua Bucuresti (román) 20.45
Chelsea (angol)-FC Basel (svájci) 20.45

F csoport:
Olympigue Marseille (francia)-Arsenal (angol) 20.45
Napoli (olasz)-Borussia Dortmund (német) 20.45

G csoport:
Austria Wien (osztrák)-FC Porto (portugál) 20.45
Atlético Madrid (spanyol)-Zenit (orosz) 20.45

H csoport:
AC Milan (olasz)-Celtic (skót) 20.45
FC Barcelona (spanyol)-Ajax (holland) 20.45


Ajánlott videó

Olvasói sztorik