Foci

Válogatott: sportemberhez méltóan

hajnal tamás (hajnal tamás, )
hajnal tamás (hajnal tamás, )

Egymást követő két válogatott meccs, két különböző csapat. Minden értelemben. A Bukarestben a közönség által agyonnyomott garnitúrát, most sportolók váltották.

Kedd délelőtt még azt írtuk, Egervári Sándor szétrobbanja a válogatottat. A kapitány négy helyen cserélt játékost, míg Kádárnak és Bödének is más-más feladatot adott. Jól tette, 5-1-lett a vége.

Hajnal Tamás remek “csk” volt
Fotó: MTI

Szerintünk a bukaresti vereséghez képest (3-0) csak azért került le a kapitányi szalag Dzsudzsák Balázs kezéről, mert ellentétben azzal a meccsel most Hajnal Tamás is kezdő volt. Az Ingolstadt légiósa beállítását követően már a román fővárosban is tartást adott a csapatnak. Jó helyen volt kedd este is nála a labda, végre volt a középpályán egy játékos, aki labdabiztonságával, higgadtságával, 90 százalékban pontos passzaival összekötötte a védelmet a támadósorral. Ha kellett forgatta a játékot, ha lehetőség volt rá megindította azt – többségében jókor, jó ütemben.

Karmester volt, igazi kapitány, aki a találkozót követően arról beszélt, a mérkőzés előtt az lebegett a szemük előtt, hogy a román-török összecsapás számukra kedvező alakulása esetén egy győzelemmel visszavehetik a Bukarestben elveszített második helyet.

“Örülök, mert ez úgy sikerült, hogy a meccs nagyobb részében jól is játszottunk, ráadásul nagy különbséggel nyertünk. Azt gondolom, a csapat morális erejét jól mutatja, hogy egy ilyen fájó vereség után mennyire gyorsan sikerült talpra állnunk.”

Németh Krisztián gólveszélyesen futballozott
Fotó: MTI

Az esti találkozón a magyarok negyedik gólját szerző Németh Krisztián remek játékkal rukkolt elő. Böde Dániellel kiváló párost alakítottak. Németh gyorsaságával, keresztbe mozgással és a kilépő Böde helyére történő beindulásokkal folyamatosan mozgásra kényszerítette a statikusa észt védőket, ezzel egyszersmind területet nyitott a második hullámban érkező Bödének, vagy a felfutó szélsőknek. Az így kialakított létszámfölényes helyzeteknek köszönhetően sikerült támadásban többször is szétzilálni az észt védekezést.

Német is a romániai összecsapással kezdte, hiába nem lépett ott pályára. Kiemelte, ennek ellenére ugyanúgy megviselte a háromgólos vereség, mint mindenki mást a csapatból: “Úgy érzem, hogy sportemberekhez méltóan reagáltunk arra a kudarcra, nagyon örülök, hogy ez a meccs ilyen jól sikerült.”

Az észtek ellen nem csak 60 méteres szólógóljának köszönhetően volt a meccs legjobbja Böde Dániel. Ritka az az este, amikor egy csatár a megszerzett öt gól mindegyikében tevőleges részt vállal, kedden ez történt. A Fradi támadója szerint a 8000 főnyi közönséget semennyire sem tudták kárpótolni ezzel a sikerrel a múlt pénteki bukaresti eredmény miatt, s hozzátette, a játékosok legfeljebb családtagjaikat és barátaikat engesztelhették ki valamelyest.

“Szerintem a teljes selejtezősorozat legnehezebb feladata vár ránk, mivel Hollandiából kellene elhozni három pontot, ugyanakkor azt gondolom, hogy megfelelően agresszív játékkal lehet esélyünk a sikerre” – tekintett előre, a soron következő mérkőzésre Böde Dániel.

Az európai vb-selejtező D csoportját a 22 pontos, ezzel már biztosan az élen záró és vb-résztvevő hollandok vezetik. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese a második helyen áll 14 ponttal, eggyel megelőzve a románokat és a törököket.

Az utolsó két fordulóban a magyarok Hollandiába utaznak, aztán a pont nélkül sereghajtó Andorrát fogadják, míg a románok előbb Andorrában lépnek pályára, majd az észteket látják vendégül. A törökök először idegenben az észtekkel, majd hazai környezetben a hollandokkal találkoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik