Immár nem csak a védelemből esett ki két alapnak mondott játékos – Juhász és Mészáros, hanem a románok ellen elvesztett vb-selejtezőhöz (3-0) képest kiürült a teljes védekező középpálya. Az mlsz.hu beszámolója szerint a hétfő esti edzést követően dőlt el, hogy a Middlesbrough futballistája nem lehet ott az összecsapáson.
A szakmai stáb a tréning előtt kielemezte a játékosokkal a vendégek játékát, az edzésen már “észt-specifikus” gyakorlatokat is végrehajtottak a játékosok. Az edzés második felében, a kétkapus játék során a holnapra tervezett kezdőcsapat is kezdett kirajzolódni, a szakmai stáb a jelek szerint nemcsak a hiányzó Varga és Korcsmár Zsolt helyén változtat az összeállításon, hanem más poszton is várható csere a csapatban.
Hajnal (háttal) és Szabics (szemben) várhatóan kezdő lesz. Ők már ebben a tudatban edzettek hétfőn este
Forrás: mlsz.hu
Egervári Sándor szerint olyan futballistákra van szüksége, akik mentálisan tökéletesen rá tudnak hangolódni az észtek elleni találkozóra. Az MTI szerint a kapitány várhatóan a románok elleni kezdő tizenegyhez képest öt helyen tervez személycserét, ami jelentősnek mondható, és akik bent maradtak a keretben, ők sem mind a megszokott helyükön játszanak majd.
A kapitány a két pótolandó védekező középpályáson túl alighanem kihagyja a 2. percben hatalmasat hibázó Guzmics Richárdot, a harmatos Koman Vladimirt, és a két csatáros játékkal ugyan nem szakít, de Böde Dánielt a mozgékonyabb Szabics Imrére cseréli. Kádár Tamás a balról a jobb szélre, Vanczák Vilmost jobbról középre tereli a védelemben, ahova beemeli Laczkó Zsoltot is. Lovrencsics Koman helyén, a középpálya jobb szélén kap helyet a bizonyításra, míg Vargát és Korcsmárt Hajnal és Elek váltja.
Reméljük így eredményes lesz a válogatott. Mi minden esetre szurkolunk nekik.