Foci

Ancelotti: Bale és Ronaldo tud együtt játszani

gareth bale (gareth bale)
gareth bale (gareth bale)

A Real Madrid trénere szerint nem lesz azzal gond, hogy a világ két legdrágább futballistája egyszerre a pályán legyen.

A Real Madrid megnyugodhat, összejött a 100 millió eurós átigazolás, Gareth Bale most már a spanyol fővárosban rúghatja a bőrt. Azonban a walesit valahogy be kellene építeni ebbe a csapatba.

A királyi alakulat elengedte a középpályáról Mesut Özilt és Kakát, talán így helyet csinálva Bale-nek. Azonban Paul Clement, a Real Madrid másodedzője elmondta, nem biztos, hogy azonnal lesz helye a kezdőben.

Carlo Ancelotti viszont úgy véli, nem lesz harc Cristiano Ronaldo és Gareth Bale között, hiszen mindkettejük számára megtalálja majd a megfelelő pozíciót. Ugyanakkor cáfolta, hogy középcsatárt farag a portugálból.

Meglátjuk, hogy fér meg a két zseni egymás mellett
Fotó: MTI

“Nem, Ronaldót nem használjuk majd csatárként. Azon dolgozunk, hogy megtaláljuk azt a rendszert, melyben mindennek kamatoztatni tudják a tehetségüket. Ezeket a kiváló játékosokat olyan helyre kell beilleszteni a pályán, ahol jól érzik magukat. Egyébként minden rendben halad, a Real Madrid egy erős és jól szervezett csapat” – mondta Carlo Ancelotti.

“Nincsenek kétségeim, hogy Bale a legjobbat nyújtja majd. Nem lesz gond a csapatba illesztésével. A keret ugyan megváltozott egy kicsit mióta itt vagyok, de ezzel nincs is baj. Ő remek futballista és fiatal. Semmi mást nem akar, csak a Real Madrid sikereiért focizni és biztos vagyok benne, hogy ez menni fog.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik