A keddi két edzést követően szerdán csak egy tréning várt a fociválogatott tagjaira a telki edzőközpontban – írja az mlsz.hu. A délelőtti mozgás helyett taktikai eligazítás szerepelt a programban, ezen Egervári Sándor szövetségi kapitány, valamint a szakmai stáb tagjai videofelvételek segítségével elemezték ki a román válogatott játékát, várható gyengeségeit és erősségeit. A délutáni foglalkozáson ennek fényében zajlott a gyakorlás.
Az egymás elleni játék során már kirajzolódott a tervezett kezdőcsapat, ám ezt természetesen egyelőre jótékony homály fedi, mivel a végleges összeállítást majd csak a meccs napján ismertetik a labdarúgókkal. Szerda este kikapcsolódás gyanánt egy kvízjáték szerepelt a programban, a szövetségi honlap beszámolója szerint a játékosok jókedvűek voltak és nem tűntek feszültnek – reméljük ezt a jó szokásukat pénteken is megtartják.
A csapat csütörtökön délelőtt, repülővel utazik el a román fővárosba, este pedig a mérkőzés helyszínén, a bukaresti Arena Nationala gyepszőnyegén lesz az utolsó mérkőzés előtti tréning.
Jókedvűen készül a csapat az év meccsére
Fotó: MTI
Pénteken, 20 órai kezdettel játszunk a nagy rivális Romániával a 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének D csoportjában. A mieink jelenleg egy pont fórral a hatos második helyén állnak. Márciusban már találkozott egymással a két együttes, akkor szinte az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy meglesz a magyar siker a budapesti, zárt kapus összecsapáson, de Chipciu révén a 92. percben egalizáltak keleti szomszédaink, így lett 2-2 a végeredmény. A statisztika nem az Egervári-csapat mellett szól – például 55 éve nyertünk utoljára Bukarestben -, ugyanakkor pont a legutóbbi találkozó világított rá arra, hogy verhető Victor Piturca legénysége.
A mérkőzésre 4-5 ezer magyar szurkoló utazik el, tőlük a rendezők azt kérik, hogy sportszerűen buzdítsák a kedvenceiket.
Videó – Így készülünk a románok ellen: