Foci

Góllal debütált Rudolf a Győrben

Rudolf-Gergely(430x286)(1).jpg (rudolf gergely, )
Rudolf-Gergely(430x286)(1).jpg (rudolf gergely, )

Kiütéses győzelmet aratott a Győri ETO a Tatabánya ellen a Ligakupa csoportkörének első fordulójában. Győzött a Videoton és az Újpest is.

A késő délutáni mérkőzéseket követően az F csoportban Pintér Attila alakulata Győrben a Tatabányát és a bajnoki címvédő már az első félidőben 6-0-ra vezetett, az ötödik gólt pedig a csapat újonca, Rudolf Gergely szerezte. A második játékrészben visszavettek a győriek és már csak Völgyi Dániel talált be a másodosztályú csapat hálójába.

Az E jelű kvartettben a Videoton a Dunaújvárosi Pálhalma alakulatát látta vendégül és laza 3-0-val küldték haza az ellenfelüket.

Hét órakor kezdődött a Békéscsaba – Kecskemét összecsapás a C csoportból, s a felek nem hazudtolták meg önmagukat. A békéscsabaiak a 11. percben már 2-0-s előnyben voltak, de a KTE még a szünet előtt felállt és egyenlíteni tudott. A második 45 perc elején ismét vezetéshez jutott a hazai gárda, ám Albert kiállítása után Balázs büntetőből egalizált, így alakult ki a 3-3-s végeredmény.

Az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban mérkőzött meg a Szolnokkal szintén a C jelű négyesben. Az első periódus 0-0-s játékállást hozott, a második félidőben azonban a lila-fehérek kétszer is betaláltak, ám a vendégeknek nem jött össze a gólszerzés.

Eredmények – Ligakupa, 1. forduló

B csoport:
Mezőkövesd – Balmazújváros 2-1 (0-1)

C csoport:
Békéscsaba – Kecskemét 3-3 (2-2)
Újpest – Szolnok 2-0 (0-0)

E csoport:
Videoton FC-Dunaújváros 3-0 (2-0)

H csoport:
PMFC-Matias – ZTE FC 3-0 (2-0)

F csoport:
Győri ETO FC-FC Tatabánya 7-0 (6-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik