Foci

Árulkodott a magyaroknak a román focista

hajnal tamás (hajnal tamás, )
hajnal tamás (hajnal tamás, )

Hajnal Tamás, az Ingolstadt magyar válogatott játékosa úgy véli, hogy lehet esélyünk a három pont megszerzésére a románok ellen, főleg azok után, amit a korábbi csapattársától hallott.

A középpályás a nyáron került a Vfb Stuttgart együttesétől a Bundesliga II-be. Ezúttal a válogatottról kérdezte őt a csakfoci.hu: „Arról álmodom, hogy megnyerjük a következő két meccsünket. Egyelőre azonban csak a bukaresti mérkőzéssel foglalkozunk. Az biztos, hogy pokoli hangulat vár ránk. A többség nem nekünk fog szurkolni, de a közeg így is feldob majd minket.”

Bennfentes információkat tudott meg Hajnal
Fotó: MTI

Hajnal ezt követően egy olyan dologról beszélt, amiről eddig nem hallhattunk:Úgy hallom, hogy a románoknál vannak gondok, az alapembereik például keveset játszanak. Alexandu Maxim, volt stuttgarti csapattársam mesélte, hogy sok játékos nem ért egyet Piturca edzésmódszereivel, játékfelfogásával. Ők szabadabb, támadóbb focit szeretnének játszani, míg az edző korlátok közé szorítja őket, ami sokaknak nem tetszik.”

A magyar játékossal készült teljes interjút ide kattintva éred el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik