gareth bale (gareth bale)
Foci sport

Ők a világ legdrágább labdarúgói

A Real Madrid labdarúgócsapata rendesen kitett magáért, öt átigazolási rekordot is megdöntött az utóbbi pár évben.

Éppen 120 éve az Aston Villa 100 fontot fizetett a West Bromwich Albionnak Willie Grovesért, aki ezzel akkoriban a legdrágább futballista lett. Vasárnaptól Gareth Bale a világ legdrágább játékosa, ehhez a címhez azonban a Real Madridnak már 85,3 millió fontnak megfelelő összeget, azaz 100 millió eurót (30 milliárd forint) kell átutalnia a Tottenham Hotspur számlájára.

A Reuters hírügynökség által közzétett lista szerint Groves szerződtetése után 12 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valakiért 1000 fontot fizessenek (Alf Common), s újabb 23-nak, hogy több mint 10 ezret érjen meg egy csapatnak, pontosabban az Arsenalnak a kívánt játékos (David Jack).


Vasárnaptól Garteh Bale a legdrágább
Fotó: MTI/EPA

A százezres határ átlépése 1961-ben történt meg, amikor az Internazionale 152 ezer fontnyi összeget áldozott Luis Suarez Barcelonából Milánóba csábítására. Az egymilliósé pedig 1975-ben: ekkor a Napoli adott 1,2 millió fontot a Bolognának Giuseppe Savoldiért. A nápolyiak 1984-ben írták be magukat újra a rekordok könyvébe, miután 5 millió fontnak megfelelő pénzt fizettek a Barcelonának a legendás Diego Maradonáért.

Az olasz klubok ezután is uralták az “árpiacot”: a Juventusnak 1990-ben 8 milliót ért meg Roberto Baggio, két évvel később pedig 13-at Gianluca Vialli. Az Internazionale 1997-ben 19,5 millió fontot fizetett Ronaldóért, 1999-ben pedig 32 milliót Christian Vieriért.

A 21. század eddig a Real Madrid pénzszórásától hangos: a madridiak 2001-ben Zinedine Zidane-t már 53 millió fontnak megfelelő összegért szerződtették, majd 2009 nyarán egészen döbbenetes módon 56-ot fizettek Kakáért és 80-at Cristiano Ronaldóért. Utóbbi egészen vasárnap estig mondhatta el magáról, hogy ő a világ legdrágább labdarúgója.

Átigazolási rekordok (fontban) 1893-tól:

100 font – 1893, Willie Groves (skót, West Bromwich Albion-Arsenal)
1 000 – 1905, Alf Common (angol, Sunderland-Middlesbrough)
5 000 – 1922, Syd Puddefoot (angol, West Ham-Falkirk)
5 500 – 1922, Warney Cresswell (angol, South Sheilds-Sunderland)
6 500 – 1925, Bob Kelly (angol, Burnley-Sunderland)
10 890 – 1928, David Jack (angol, Bolton-Arsenal)
23 000 – 1932, B. Ferreyra (argentin, Tigre-River Plate)
24 000 – 1949, Johnny Morris (angol, Manchester United-Derby County)
26 500 – 1949, Eddie Quigley (angol, Sheff Wednesday-Preston)
30 000 – 1950, Trevor Ford (walesi, Aston Villa-Sunderland)
34 500 – 1951, Jackie Sewell (angol, Notts County-Sheffield Wednesday)
52 000 – 1952, Hans Jeppson (svéd, Atalanta-Napoli)
72 000 – 1954, Juan Schiaffino (uruguayi, Penarol-AC Milan)
93 000 – 1957, Omar Sivori (argentin, River Plate-Juventus)
152 000 – 1961, Luis Suarez (spanyol, FC Barcelona-Internazionale)
250 000 – 1963, Angelo Sormoni (brazil, Mantova-AS Roma)
300 000 – 1967, Harald Nielsen (dán, Bologna-Internazionale)
500 000 – 1968, Pietro Anastasi (olasz, Varese-Juventus)
922 000 – 1973, Johan Cruyff (holland, Ajax Amsterdam-FC Barcelona)
1 200 000 – 1975, Giuseppe Savoldi (olasz, Bologna-Napoli)
1 750 000 – 1976, Paolo Rossi (olasz, Vicenza-Juventus)
3 000 000 – 1982, Diego Maradona (argentin, Boca Juniors-FC Barcelona)
5 000 000 – 1984, Diego Maradona (argentin, FC Barcelona-Napoli)
6 000 000 – 1987, Ruud Gullit (holland, PSV Eindhoven-AC Milan)
8 000 000 – 1990, Roberto Baggio (olasz, Fiorentina-Juventus)
10 000 000 – 1992, Jean-Pierre Papin (francia, Olympique Marseille-AC Milan)
12 000 000 – 1992, Gianluca Vialli (olasz, Sampdoria-Juventus)
13 000 000 – 1993, Gianluigi Lentini (olasz, Torino-AC Milan)
15 000 000 – 1996, Alan Shearer (angol, Blackburn-Newcastle United)
19 500 000 – 1997, Ronaldo (brazil, FC Barcelona-Internacionale)
21 500 000 – 1998, Denilson (brazil, Sao Paulo-Real Betis)
32 000 000 – 1999, Christian Vieri (olasz, Lazio-Internazionale)
35 500 000 – 2000, Hernan Crespo (argentin, Parma-Lazio)
37 000 000 – 2000, Luis Figo (portugál, FC Barcelona-Real Madrid)
53 000 000 – 2001, Zinedine Zidane (francia, Juventus-Real Madrid)
56 000 000 – 2009, Kaká (brazil, AC Milan-Real Madrid)
80 000 000 – 2009, Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United-Real Madrid)
85 300 000 – 2013, Gareth Bale (walesi, Tottenham Hotspur-Real Madrid)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.