Foci

Most akkor sok a 100 millió euró, vagy nem?

gareth bale (gareth bale)
gareth bale (gareth bale)

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) francia elnöke nem lát különösebb kivetnivalót abban, hogy a Real Madrid kész akár 100 millió eurót is fizetni az angol Tottenham Hotspur walesi játékosáért, Gareth Bale-ért.

“Nekem nem okoz problémát, ha egy klubnak megvan erre a pénze” – fogalmazott az UEFA első embere a párizsi L’Équipe szerdai számában megjelent nyilatkozatában. Majd némiképpen árnyalva véleményét, így folytatta:
“Ha a Real Madrid vásárol három futballistát, egyenként 30 millió euróért, egy szavunk sem lehet. Hogy aztán ér-e Bale egyedül 100 milliót? Ez már azért vitatható.”


Napok, talán már csak órák vannak a bejelentésig
Fotó: AFP

Platini, aki a FIFA, a sportági világszövetség elnöki posztjára vágyik, korábban többször kiállt a “pénzügyileg tiszta játék” mellett, bírálva az esztelen költekezéseket.

Bale amúgy hosszú ideje húzódó átigazolási ügye megosztja a nemzetközi futballtársadalmat is. Legutóbb az elmúlt hét végén Gerardo Martino, a spanyol bajnok FC Barcelona vezetőedzője a legfőbb vetélytárs csapaterősítési törekvéséről úgy nyilatkozott, hogy a walesi szélső kiváló játékos, de a sajtó által emlegetett 109 millió eurós vételár “a világgal szembeni tiszteletlenség” a jelenlegi gazdasági válság közepette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik