Foci

A Loki kiütéssel nyerte a keleti rangadót

Debrecen-Diósgyőr (dvsc teva, debrecen, dvtk, diósgyőr, )
Debrecen-Diósgyőr (dvsc teva, debrecen, dvtk, diósgyőr, )

Az OTP Bank Liga harmadik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a Diósgyőr látogatott Debrecenbe és szaladt bele egy 4-0-s vereségbe.

Két veretlen csapat mérkőzött meg egymással az Debrecenben a magyar labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában: a két meccsen két győzelmet arató hazai gárda, a mindkét játéknapon döntetlent játszó Diósgyőrt fogadta.

A vendégek részéről Tisza Tibor lövésével kezdődött a mérkőzés, utána azonban a DVSC-TEVA átvette a játék irányítását. Bódi Ádám a 31. percben még a kapufát találta el, két perccel később viszont már pontosabban célzott. Volas passza után 12 méterről szép gólt lőtt a kapu bal oldalába (1-0). Öt perccel később már kettővel vezetett a Loki. Szakály beadása után Volas öt méterről fejelt, a labda Rajic lábai között a bal alsóba csorgott (2-0). A Diósgyőr majdnem szépített a félidő vége előtt, de Tisza lövése a jobb kapufáról kifele pattant.

Ahogy ezt a párcharcot, a meccset is a Loki nyerte
Fotó:MTI

A második játékrészben sem változott a játék képe. Kondás Elemér tanítványai uralták a mérkőzést, csak idő kérdése volt, mikor érkezik a következő találat. A 61. minutumban Bouadla centerezésére a hosszún érkező Szakály három méterről a kapu középbe lőtt (3-0). A félidő további részében is a Debrecen volt aktívabb, ennek meg is lett az eredménye. A ráadásban egy lövés után a kapusról kijövő labdát Dombi fejelte a kapuba (4-0).

A Loki így három meccsen 12 gólt rúgott, Tomislav Sivic csapata pedig elszenvedte első vereségét.

Eredmény-OTP Bank Liga, 3. forduló

DVSC-TEVA – DVTK 4-0 (2-0)

Debrecen, 6000 néző, vezette: Szabó Zsolt

Debrecen: Verpecz – Lázár, Mészáros, Morozov, Korhut – Bódi (Dombi 66.), Zsidai, Se. Bouadla, Szakály – Kulcsár (Szécsi 81.), Volas (Horváth 77.)

Diósgyőr: Rajic – Vági (Barczi 63.), Alves, Kádár, Husic – Seydi, Takács, Tisza, Elek (Vadász 63.), Rudolf – Bacsa (Nikházi 45.)

Gólszerző: Bódi (33.), Volas (38.), Szakály (61.), Dombi (90+2)

Sárga lap: Lázár (14.), Mészáros (49.) illetve Rudolf (20.), Kádár (31.), Takács (38.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik