Foci

Nem lesz pacsi Diósgyőrben

dvtk-papa(960x640).jpg (dvt, pápa, gohér gergő)
dvtk-papa(960x640).jpg (dvt, pápa, gohér gergő)

Egy magáról megfeledkező szurkoló miatt bizonytalan ideig szünetel egy régi hagyomány a miskolci focicsapatnál.

Szombaton délelőtt, pár órával az első hazai bajnoki előtt (az MTK ellen) a hivatalos honlapon jelentetett meg egy közleményt a DVTK, melyben a vezetők közlik, hogy egy ideig elmarad a már jól megszokott pacsizás a meccsek után. Ennek oka az, hogy „egy ember olyat engedett meg magának, ami nagyon messze áll az emberi normáktól” a Győr otthonában elért 1-1-es döntetlent követően.

Hogy ez mi is pontosan, azt nem tudni, az internetes kommentekből mindenesetre arra lehet következtetni, hogy egy magáról megfeledkező személy leköpte az egyik játékost.

A DVTK közleménye változatlanul

Régi kedves diósgyőri szokás – amit lassan az ország több más csapata is átvett -, hogy a mérkőzés végén a játékosok kézfogással, pacsival köszönték meg a szurkolóknak a biztatást.

Szurkolóink mesélték, elsősorban a gyerekek sokszor amiatt a negyedóra miatt járnak meccsre, amikor együtt lehet ünnepelni a játékosokkal, kezet lehetett rázni velük, megsimogatni a mezüket.

Ezt az élményt tették néhányan tönkre.

Legnagyobb sajnálatunkra a pacsizás hagyományát kénytelenek vagyunk bizonytalan időre felfüggeszteni. Tisztában vagyunk vele, hogy döntésünk sok ezer diósgyőri szurkolónak okoz csalódást, de nincs más választás.

A múlt héten a bajnokcsapat otthonában győzelemmel felérő döntetlent ért el a csapat. A mérkőzést követően a szurkolók hívták ünnepelni a játékosokat a kerítéshez, akik örömmel mentek, mint mindig. Azonban a lelátón egy – hangsúlyozzuk, nem mindenki, de még csak nem is egy kisebbség, hanem egyetlen egy – magáról megfeledkezett ember olyat engedett meg magának, ami nagyon messze áll az emberi normáktól. Természetesen a DVTK játékosai, a szakmai stáb tagjai és minden dolgozója elfogadja a kritikát, de csak kulturált körülmények közt.

Korábban is előfordult, hogy atrocitás érte a kerítéshez kimenő játékosokat, de a győri az utolsó csepp volt a pohárban. Hiába egymillió kézszorítás, biztató vállveregetés, dicséret, ha közben ilyen esetek fordulnak elő. A győri mérkőzés után összeült a klubvezetés, a szakmai stáb és a játékosbizottság, és közösen azt a döntést hozták, hogy határozatlan ideig más módon köszönik meg a szurkolóknak a buzdítást.

Továbbra is nagyra becsüljük azt a támogatást, amit a lelátóról kap a csapat, ha lesz rá alkalom, – akár már az MTK elleni mérkőzést követően is – biztosan tiszta szívből köszönik a játékosok, de nem pacsizással. Kérjük szurkolóink megértését!

Bízunk benne, a forma változik, de tartalom marad, és a fizikai kontaktus nélkül is egymásra talál csapat és szurkolótábora és még sokszor lesz alkalmunk közösen ünnepelni!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik