Foci

DVTK-MTK: pokoli forróságban kiváló meccs

dvtk-papa(960x640).jpg (dvt, pápa, gohér gergő)
dvtk-papa(960x640).jpg (dvt, pápa, gohér gergő)

A Diósgyőr remek mérkőzésen 2-2-t játszott az MTK-val.

Rudolf jól játszott, de gólt nem szerzett
Fotó: dvtk.eu

A nyitókörben a DVTK Győrben ért el 1-1-es döntetlent, ami jó eredménynek mondható a bajnok otthonában főleg úgy, hogy a zöld-fehérek fociztak fölényben. Az MTK az újonc Mezőkövesdet fogadta és a fővárosiak könnyedén, 3-0-ra intézték el a másik borsodi együttest.

A szombati mérkőzést röviden így lehetne jellemezni: fordulatos, pörgős játék a hőségben.

Ugyanis a diósgyőri arénában többször kellett ivószünetet tartani a forróság miatt, ennek ellenére a játékra nem lehetett panasz: az első félidőben a DVTK dominált, többet birtokolták a labdát, mégis a vendégek szereztek vezetést. Pölöskei ugyanis iszonyítos bombát ragasztott 25 méterről Rajic kapujába (0-1).

A folytatásban Tisza és a brazil védő, Alves összejátéka okozott gondot az MTK kapuja előtt, majd másodszor már gól is született a két futballista jóvoltából: Tisza szabadrúgását Alves bólintotta a gólvonal mögé (1-1), de nem sokkal később akár már vezethetett volna is a Diósgyőr, ám Bacsa a felsőlécet lőtte telibe.

A szünet után is lendületben maradt a miskolci csapat, szebbnél szebb támadásokat vezettek és ennek meg is lett a gyümölcse. Tisza Tibor az 54. percben nagyon nagy szabadrúgásgólt tekert a kapuba (2-1). Az egyre bátrabban focizó hazaiak hátul kinyíltak a hajrában és ezt megbosszulta az MTK: Bese a tizenhatoson belül tolt egyet a labdán, majd a hosszú felsőbe tekert (2-2).

Az utolsó percekben veszélyes kontrákat vezetettek a vendégek, majd Zoran Kostic egy félidőnyi játék után két sárgát is begyűjtött, így ismét emberhátrányban fejezték be a meccset a miskolciak. Végül maradt a 2-2-es döntetlen.

Eredmény – OTP Bank Liga, 2. forduló

Diósgyőri VTK – MTK 2-2 (1-1)
Gólszerzők: Alves (39.), Tisza (54.) illetve Pölöskei (14.), Bese (67.)

Diósgyőr: Rajic – Vági, Husic, Hanek, Alves – Takács P. (Kostic, a szünetben), Tisza (Gohér, 74.), Elek – Seydi (Barczi, 66.), Bacsa, Rudolf. Vezetőedző: Tomislav Sivic.Ű

MTK: Groppioni – Nagy T., Kálnoki Kis, Vukmir, Fejes – Kanta, Poór, Pölöskei – Vass (Varga Sz., 84.), Horváth P. (Bese, a szünetben), Pál (Ladányi, 60.) Vezetőedző: Garami József.

Sárga lap: Takács (31.), Kostic (61.) illetve Kanta (27.), Kálnoki Kis (89.)

Piros lap: Kostic (88.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik