Foci

Kovács és Lovrencsics csapata is hátrányban

Kovács Péter (kovács péter, )
Kovács Péter (kovács péter, )

Idegenben kapott ki a Strömsgodset és a Lech Poznan, míg a Vojvodina hazai pályán ikszelt a labdarúgó Európa Ligában.

Magyar csapat ugyan már egy sem, magyar játékos azért pályára lépett csütörtökön az Európa Liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. Először Kovács Péter és a DVSC-TEVA-t búcsúztató Strömsgodset lépett pályára, ám a norvégok ezúttal rosszul jöttek ki egy hajrában kapott góltól, a hazai környezetben játszó cseh Jablonec 2-1-ről várja a visszavágót. Kovács kezdőként végigjátszotta a meccset, a 80. percben kapott egy sárgát.

Lovrencsics Gergő csereként lépett pályára a 61. percben a litván Zalgiris otthonában, a hazaiak ekkor már 1-0-ra vezettek és meg is őrizték minimális előnyüket a lefújásig.

A Budapest Honvédot kiejtő Vojvodina hazai környezetben kezdett bele a török Bursaspor elleni párharcba, sokáig hátrányban volt egy büntetőt követően, de a hajrában előbb Vulicevic, majd Oumarou is beköszönt, fordítottak a szerbek, de nem mennek előnnyel a visszavágóra, 2-2 lett a meccs vége.

Eredmények – Európa Liga, 3. selejtezőkör, 1. forduló

Zalgiris (litván)-Lech Poznan (lengyel) 1-0 (1-0)
Csornomorec Odessza (ukrán)-Crvena zvezda (szerb) 3-1 (2-0)
Randers (dán)-Rubin Kazany (orosz) 1-2 (0-2)
Tromsö (norvég)-Differdange (luxemburgi) 1-0 (0-0)
Häcken (svéd)-Thun (svájci) 1-2 (0-1)
Rijeka (horvát)-Zilina (szlovák) 2-1 (1-0)
Petrolul Ploiesti (román)-Vitesse (holland) 1-1 (0-0)
Ventspils (litván)-Makkabi Haifa (izraeli) 0-0
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Trabzonspor (török) 0-1 (0-1)
Aktobe (kazah)-Breidablik (izlandi) 1-0 (0-0)
Jablonec (cseh)–Strömsgodset (norvég) 2-1 (1-1)
Karabag (azeri)-Gefle (svéd) 1-0 (0-0)
FC Minszk (fehérorosz)-St. Johnstone (skót) 0-1 (0-0)
Trencin (szlovák)-Astra Ploiesti (román) 1-3 (0-1)
Vojvodina (szerb)-Bursaspor (török) 2-2 (0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik