Foci

Benzema volt a különbség a Real és a PSG között

Karim Benzema (karim benzema, )
Karim Benzema (karim benzema, )

A madridiak a francia támadó találatával győzték le 1-0-ra a párizsi focicsapatot Svédországban. A Barcelona idő közben Oslóban rendezett gólparádét.

Zlatan Ibrahimovic nem tudta győzelemmel megörvendeztetni honfitársait. A Paris Saint-Germain hórihorgas csatára és együttese Göteborgban meccselt a Real Madriddal, hiába volt két nagyobb helyzete is a franciáknak az első félidőben, Karim Benzema révén a blancók kerültek előnybe. A második felvonásban már jobban focizott a nyártól Carlo Ancelotti által dirigált Real, amely akár nagyobb arányban is nyerhetett volna, de maradt az 1-0.

Közben a másik spanyol gigász, a Barcelona Norvégia fővárosában, Oslóban mérkőzött meg a Valerenga együttesével. Ezen az összecsapáson debütált a kispadon Gerardo Martino, a katalánok héten kinevezett vezetőedzője, aki a rákbetegsége miatt lemondó Tito Vilanovát váltotta az együttesnél.

A szakember bemutatkozása igen jól sikerült, Alexis Sanchez, Tello és Lionel Messi már az első negyedórában háromgólos előnyhöz segítette a gránátvörös-kékeket. A folytatásban még négy további találatot jegyzett a Barca, a mindössze 18 esztendős kameruni, Jean Marie Dongou például egy duplával jelezte, hogy akár az első csapatnál is számolhatnak vele. Ő az előző idényt a Barcelona B-ben töltötte, 2008- nevelkedik Barcelonában.

Eredmények – felkészülési mérkőzés

Paris Saint-Germain – Real Madrid 0-1 (0-1)
Gólszerző: Benzema (23.)

Valerenga – Barcelona 0-7 (0-4)
Gólszerzők: Sanchez (4.), Tello (6.), Messi (13.), dos Santos (42.), Dongou (52., 56.), Roman (87.)

Videó – Így verte a Real a PSG-t:

Videó – Kiütötte ellenfelét a Barcelona:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik