Foci

Két kiállítás és balhé Győrben

győri eto (győri eto, )
győri eto (győri eto, )

A bajnok döntetlennel kezdte a szezont. A legfontosabb részletek: egy-egy gól és kiállítás mindkét oldalon.

Jó kis meccs volt
Fotó: MTI

A címvédő Győr is megkezdte a menetelést a bajnokságban. A zöld-fehérek a csúfos BL-kudarc után a dobogós álmokat szövögető, edzőváltáson átesett DVTK-t fogadták, és ahogy sejteni lehetett, nem volt egyoldalú a találkozó.

A meccs elején a hazaiak domináltak, többször vezetést is szerezhettek volna, ám a miskolciak hálóőre, Rajic bravúrokat mutatott be.

A játékrész közepén aztán jött a fordulat, Völgyit előbb keményen odalépett az egyik diósgyőrinek, majd másodpercekkel később nem engedett elvégezni egy szabadrúgást, így gyorsan kapott két sárgát, vagyis emberhátrányba került a Győr.  Emiatt lökdösődés is kialakult a gyepen, a miskolciak helyeselték a döntést, a hazaiak viszont közel jártak ahhoz, hogy leharapják a játékvezető fejét. Persze vérszemet kapott a Diósgyőr és megrohamozták Kamenar kapuját, de a félidő 0-0-val ért véget.

A szünet után viszont már megzörrent a háló, Husic 20 méterről vágott be egy szabadrúgást: a labdát mintha kötélen húzták volna, védhetetlenül landolt a gólvonal mögött. Az előnyét a Diósgyőr nem tudta megduplázni, a létszám viszont egalizálódott, hiszen Kádár is idő előtt mehetett zuhanyozni.

Ez megfogta a vendégeket, teljesen visszaálltak védekezni, aminek egy győri gól lett a vége: Kamber nagy bedobása után Wolfe csúsztatott a hálóba (1-1).

Az eredmény a hajrában már nem változott, így egy ponttal kezdtek az együttesek.

Eredmény – OTP Bank Liga, 1. forduló

Győri ETO FC – Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Wolfe (78.), illetve Husic (53.)

Győr: Kamenár – Lang (Kink, 73.), Svec, Djordjevic, Völgyi – Koltai, Mevoungou, Kamber – Varga R., Martínez (Andric, 55.), Trajkovic (Wolfe, 46.) Vezetőedző: Pintér Attila.

Diósgyőr: Rajic – Vági, Husic, Kádár, Alves – Takács P., Tisza, (Hanek, 64.), Elek – Seydi (Barczi, 61.), Bacsa (Nikházi, 81.), Rudolf Vezetőedző Tomislav Sivic.

Sárga lap: Völgyi (40., 41.), Wolfe (60.), Lang (72.), illetve Kádár (4., 62.)

Piros lap: Völgyi (41.), illetve Kádár (62.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik