Foci

Ezért nem esik ki az Újpest

újpest fc (újpest fc, )
újpest fc (újpest fc, )

NB I.-es beharangozónk első részében a szerintünk a tabella második felében végző csapatokat vettük górcső alá.

Pénteken 19 órai kezdettel rajtol el az OTP Bank Liga 2013/14-es szezonja, elsőként a Lombard Pápa és az újonc Puskás Akadémia találkozik egymással. A nyári mozgolódásokat és a csapatokat elnézve igen izgalmas szezon elé nézünk, ami – valljuk meg – ránk is fér az eddig csúfosan alakuló nemzetközi kupaszereplés után. A Sport24 megpróbálta megtippelni a szezon végkimenetelét, listánk pedig abszolút szubjektív. Épp emiatt szívesen vesszük az észrevételeket komment formájában, ne tessék bennünket kímélni!

(Az érkezők és a távozók esetében az nso.hu összeállítását vettük alapul.)


Kenesei Krisztián már a Pápa sikereiért küzd
Fotó: MTI

16. Lombard Pápa

Tudjuk, hogy Kenesei Krisztián egy félisten, de a Szombathelyről érkező, 36 esztendős támadó talán kevés lesz ahhoz, hogy a hátán cipelve bent tartsa a Lombardot az élvonalban. A Pápa szinte minden évben élethalálharcot vív a tabella alsó régiójában, az idei, várhatóan kimondottan izgalmas szezonban pedig a tippünk szerint nem fog sikerülni a vonal fölé kerülni a végelszámolásnál, ss ezen még a Budapest Honvédtől kiebrudalt Ivancsics Gellért érkezése sem fog segíteni. Talán Goran Mariccsal más lenne a helyzet, ám a Barcelonában nevelkedő (!) gólvágó legalább a szezon felét kihagyja, ez pedig sokba fog kerülni a Veszprém megyeieknek.

Érkezők/távozók

Érkezők: Eszlátyi István (BKV Előre), Horváth Gábor (BKV Előre), Ivancsics Gellért (Bp. Honvéd), Kenesei Krisztián (Haladás), Jaszmin Mecinovics (macedón, szabadon igazolható – legutóbb Egri FC), Novica Maksimovic (szerb, FK Novi Szad – Szerbia), Nagy Tamás (DVTK), Orosz Márk (Ferencváros, kölcsönbe), Peter Struhár (szlovák, FC Nitra – Szlovákia), Zoran Supic (boszniai szerb, UTA Arad – Románia)

Távozik/távozhat: Balogh Balázs (?), Beliczky Gergő (Gyirmót FC Győr, kölcsönbe), Tino Lagator (horvát, ?), Enyingi Marcell (?), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, kölcsön után végleg), Maróti Béla (?), Nacsa Péter (Győri ETO, kölcsönből vissza), Jasarevic Mahir (ZTE FC, kölcsönből vissza), Daniel Orozco (spanyol, ?),  Mouhamadou Seye (szlovák–szenegáli, ?), Szolga Máté (?), Electo Wilson (?)

15. Pécsi MFC

Teljesen szubjektív véleményünk szerint a PMFC is tesz egy újabb kitérőt a másodosztályba. A keret talán erősödött egy kicsit a tavalyihoz képest, Mohl Dávid például kimondottan jó fogás volt. Ugyanakkor a Mecsekalján a vezetőség elég türelmetlen, kapkodva és csapongva pedig nem lehet ütőképes csapatot építeni, hiába Matyi Dezső minden igyekezete. Lesznek nagy győzelmei a csapatnak, viszont váratlan és fájó bukásai is, szóval egy újabb edzőváltás sincsen kizárva.

Érkezők/távozók

Érkezők: Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Frőhlich Roland (Kozármisleny, kölcsönből vissza), Gőcze Gergő (Haladás), Nagy József (Kozármisleny, kölcsönből vissza), Rácz Ferenc (MTK Budapest), Danijel Romic (horvát, Kozármisleny), Steer Bence (REAC), Városi Viktor (Kozármisleny, kölcsönből vissza), Djordje Jocic (szerb, Radnicski Szombor – Szerbia), Deutsch Bence (MTK, kölcsönbe), Holczer Ádám (Gyirmót, kölcsönből vissza)

Távozik/távozhat: Jean-Baptiste Akassou (elefántcsontparti, ?), Andrej Causic (horvát, ?), Eröss Csaba (?), Holczer Ádám (Gyirmót, újra kölcsönbe), Horváth Zsolt (MTK Budapest), Jirí Krejcí (cseh, ?), Lázár Pál (Debreceni VSC), Nagy Dominik (Ferencváros?), Nagy Olivér (?), Solomon Okoronkwo (nigériai, Erzgebirge Aue – Németország), Sánta András (?), Simon Attila (MVM Paks, kölcsönből vissza), Alekszandar Sztojmirovic (szerb, FK Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny, ismét kölcsön)


Kövesd Véber Györgyöt és a Kövesdet
Fotó: MTI

14. Mezőkövesd-Zsóry

Mezőkövesden minden adva van ahhoz, hogy a csapat annak ellenére bennmaradjon, hogy újoncként vág neki az idénynek. A vezetők gőzerővel dolgoznak az élvonalbeli háttéren (elég csak a stadion felújítására gondolni), a csapatba pedig jól csengő nevek érkeztek, még ha többségük kölcsönbe is. Véber György az a szakember, aki tudja, mi kell a „túléléshez”, azt a képességét pedig ezúttal is bizonyítani fogja. Párszor ugyan lenyilatkozza majd, hogy játékosai nem az előre megbeszélt taktika szerint játszottak, de a végén lesz annyi pont a szákban, amennyi szükséges.

Érkezők/távozók

Érkezők: Balajti Ádám (DVSC-Teva, kölcsönbe, legutóbb MTK Budapest), Búrány Zoltán (Haladás), Éles Szilárd (DVSC-Teva, kölcsön után végleg), Hegedűs Dávid (Kaposvári Rákóczi), Horváth Tamás (Újpest FC), Gévay Zsolt (Gyirmót FC Győr), Melczer Vilmos (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Szabó Viktor (BKV Előre, kölcsönből vissza)

Távozik/távozhat : Bényei Balázs (Békéscsaba Előre ?), Farkas János (?), Kardos Norbert (Gyirmót FC Győr, kölcsönből vissza), Kemény Tamás (?), Lipusz Norbert (Ceglédi VSE), Nagy Péter (?)


Balajcza Szabolcs nem túl derűlátó
Fotó: MTI

13. Újpest FC

E sorok írója minden évben azt hangoztatta, hogy az Újpestben van annyi, hogy elinduljon felfelé. Most azonban elmarad a csodavárás. Kulcsemberek távoztak, és az egy szem Jarmo Ahjuperán kívül minőségi erősítés nem történt a IV. kerületben, azaz mi nem tippelünk túl sok örömöt a lila-fehér drukkereknek. Sokat elárul a csapat helyzetéről, hogy a bravúrkapus, Balajcza Szabolcs szerint is a kiesés ellen fog küzdeni az Újpest. Ezt majd sikerrel megteszi az együttes, de maximum ennyi pozitívum lesz a szezonban a klub háza táján. Már ha ezt pozitívumnak lehet nevezni…

Érkezők/távozók

Érkezők: Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Hisham Abdallah Said (kenyai, Újpest FC B). Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor

Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, próbajáték,?), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (Diósgyőri VTK), Bodnár István (?), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Grégory Christ (francia, ?), Dombai Viktor (FC Tatabánya, próbajáték), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (FC Ajka, kölcsönbe), Horváth Richárd (Standard Liege – Belgium, próbajáték?), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (?), Kovács Dániel (Gyirmót FC Győr), Magos Mátyás (?), Nagy János (SZTK, kölcsönbe), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (Kecskeméti TE, próbajáték), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)

12. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano

Két nagy veszteség érte a hírös városi labdarúgócsapatot a nyáron: Rafael Burgos a csatárszekciót hagyta el, Horváth Ferenc vezetőedző pedig Pakson folytatja ígéretesnek tűnő tréneri karrierjét, Bekő Balázs veszi át a helyét. Ez nálunk a tavalyi szezonhoz képest öt helyet jelent – és nem előrefelé. A keretbe nagyjából kiegyenlített arányban érkeztek magyar és külföldi játékosok, utóbbiak pedig, mint oly sokszor kis hazánkban, zsákbamacskának számítanak, azaz egyelőre nagyon nehéz felmérni a keret erősségét. Kollégánk szerint az sincs kizárva, hogy kiesik kedvenc csapata, mi ezzel a 12. hellyel próbáljuk meg tartani benne a lelket.

Érkezők/távozók

Érkezők: Boris Bulajic (montenegrói, Celik Niksic – Montenegró), Csillag Dárius (Bp. Honvéd), Milan Cokic (szerb, Bajai LSE, kölcsönből vissza), Farkas András (Bajai LSE, kölcsönből vissza), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC, kölcsönből vissza), Dejan Karan (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, kölcsönbe), Eliomar Correira Silva (brazil, Partizan Beograd – Szerbia, kölcsönbe), Tölgyesi Viktor (Gyirmót FC Győr, kölcsönből vissza), Németh Viktor (Budaörs). Amatőr szerződést kap: Bene Mihály (MTK Budapest – Sándor Károly Akadémia)

Távozik/távozhat: Bertus Lajos (Puskás Akadémia FC), Borszéki Csaba (az MLSZ felfüggesztette a játékjogát, felbontották a szerződését), Mohl Dávid (Pécsi MFC), Rafael Burgos (salvadori, Ried – Ausztria, kölcsönből vissza), Edgardo Diaz (argentin, Sportivo Desamparados – Argentína), Farkas István (Cegléd, kölcsön után végleg), Hullám Attila (Paksi FC), Givi Joszeliani (grúz, Szioni Bolniszi – Grúzia), Kovács Ádám (Nyíregyháza Spartacus, kölcsönből vissza), Yannick Mbengono (kameruni, Chainat – Thaiföld), Eugene Salami (nigériai, Debreceni VSC, kölcsönből vissza, majd onnan Teplice – Csehország), Sós Márkó (?), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba Előre, kölcsönbe), Vaskó Tamás (Videoton, kölcsönből vissza)

Videó A Puskás Akadémia nemrég a West Bromwich Albionnal meccselt (forrás: fourfourtwo.hu):

11. Puskás Akadémia FC

Felcsúton nem volt túl sok mozgolódás a nyáron, igaz, egy olyan csapatnál, amely szinte csont nélkül nyerte meg az NB II. Nyugati csoportját, talán nincs is nagy szükség a keret felforgatásához. Benczés Miklóst mi nagyon jó szakembernek tartjuk, ezt szerintünk Diósgyőrben is bizonyította, az NB I. második újoncánál pedig a kellő támogatást és a bizalmat is megkapja az eredményes munkához. A Kaposváron bizonyító Lubos Hajdúch és a Videoton 2011-es bajnoki címéből tevékeny részt vállaló Polonkai Attila jelentik a rutint a csapatnál, a „nagy testvértől” pedig még könnyen érkezhetnek ott kereten felülivé váló labdarúgók kölcsönbe. Mi lenne, ha az együttes játékmesterének, Szakály Dénesnek nem kellene kihagynia a szezon elejét?

Érkezők/távozók

Érkezők: Bertus Lajos (Kecskeméti TE), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi), Uros Nikolics (szerb, Videoton, kölcsönbe), Tischler Patrik (MTK)

Távozik/távozhat: Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai, Videoton FC), Kleinheisler László (Videoton, kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton, kölcsönből vissza, onnan Siófok), Papp Szilárd (Siófok), Soós János (Békéscsaba Előre)

10. Kaposvári Rákóczi

Zámbó Bencét és Marko Ranilovicot leszámítva csupa-csupa ismeretlen név érkezett a Rákóczihoz, ám a zöld-fehéreket ismerve, ez abszolút nem rossz, sőt. Megszokhattuk már, hogy Kaposváron reményteli focisták bukkannak fel, Prukner László pedig nem csak a tesiteremben tanár, hanem az oldalvonal mellett is. Világmegváltást ebben a szezonban sem várunk Kaposváron, de – hogy egy sportos közhellyel éljünk – ellenük tényleg nem lehet majd biztosra menni. Sokan fognak még lógó orral üldögélni az öltözőben, amikor a biztosnak vélt három pont helyett egy, vagy még annyi sem lesz zsebben a Rákóczi elleni bajnokit követően.

Érkezők/távozók

Érkezők: Albert Ádám (Egri FC), Stjepan Babic (horvát, legutóbb NK Rudes – Horvátország), Andrei Coroian (román, FC Bihor – Románia), Luka Dominic (horvát, szabadon igazolható), Iulian Petrache (román, FC Bihor – Románia), Adrian Markus (román, FC Bihor – Románia), Marko Ranilovic (szlovén, Ferencváros), Zámbó Bence (Győri ETO, kölcsön után végleg)

Távozik/távozhat: Hegedűs Dávid (Mezőkövesd), Lubos Hajdúch (szlovák, Puskás Akadémia FC), Nikola Safaric (horvát, Zavrc – Szlovénia), Pedro Petrazzi (brazil, Levadiakosz – Görögország)


Radó András megtartása jó húzásnak tűnik
Fotó: MTI

9. Szombathelyi Haladás

Szombathelyen vagy a rajt, vagy a hajrá szokott jól sikerülni, ez pedig az esetek döntő többségében elég szokott lenni a középmezőny eléréséhez. Radó Andrást, a csapat húzóemberét fél Magyarországnak eladta a hazai sportsajtó, ám a Halinál kötik az ebet a karóhoz, és egyelőre még nem engedik el a nagyon ügyes focistát – nagyon helyesen. A csapatépítésre nem kellett túl sok időt szánnia Artner Tamásnak, ketten érkeztek, így túl nagy változásra ne számítsunk a vasiaktól. Igaz, ez azt a veszélyt is magában hordozza, hogy lesznek lyukas posztok. Ha a szakmai stáb akarata érvényesül, és tényleg sikerült szerezni egy gólerős csatárt, felfelé még elmozdulhat a Haladás, de mi a keret és a bajnokság jelenlegi erősségét nézve egy kilencedik helyet vizionálunk a szombathelyi klubidénybe.

Érkezők/távozók

Érkezők: Bosnjak Predrag (szerb–magyar, Veszprém), Skriba Máté (FC Tatabánya, kölcsönből vissza)

Távozik/távozhat: Búrány Zoltán (Mezőkövesd), Czafit Richárd (?), Farkas Márk (Gyirmót FC Győr, kölcsönbe), Gőcze Gergő (Pécsi MFC), Hanzl Máté (FC Ajka, kölcsönbe), Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza), Skriba Máté (FC Ajka, kölcsönbe)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik