Foci

A Honvéd és a Loki megmentheti a magyar foci becsületét

dvsc (dvsc, debreceni vsc, )
dvsc (dvsc, debreceni vsc, )

A Vojvodina és a Strömsgodstet kiverése némi gyógyírt jelenthetne a magyar labdarúgást kedvelők számára. Európa Liga-selejtezők, lehet, hogy idén utoljára.

A Győr és a Videoton már kiesett Európából: a bajnok a Maccabi Tel-Aviv ellen, a Videoton a Mladost Podgoricával szemben vérzett el a BL, illetve az EL selejtezőjében.

Két csapat áll még: a Honvéd az első meccsen 70 percig emberelőnyben játszva 2-0-ra kikapott a Vojvodina vendégeként az Európa Ligában, míg a DVSC 2-2-t játszott ugyanebben a sorozatban a norvég Strömsgodstet otthonában.

A Honvéd szerdai sajtótájékoztatóján a csapat egyik légiósa, a középpályás Boris Zivanovic így nyilatkozott:

“Nehéz mérkőzés vár ránk, mert az első meccsen sajnos túlságosan is tiszteltük az ellenfelünket. Holnap mindenkinek a maximumot kell adnia, és sokkal nagyobb önbizalommal kell játszania, és akkor megnyerhetjük a mérkőzést.”


Holender góljaira nagy szükség lenne
Fotó: MTI/EPA

A csapat tulajdonosa, George F. Hemingway nagyon számít a csapat drukkereire:

“Mindent megpróbálunk majd, egy percig sem fogjuk feladni, mert tovább akarunk jutni! Ismét számítunk a szurkolóinkra, akik az első meccsen sokkal jobban teljesítettek, mint a csapat. Nagy köszönet illeti őket, és mivel az ottani játékunkkal ezt nem tudtuk nekik meghálálni, itt próbáljuk majd bepótolni. Minimálisan 300, de inkább 500 vendégszurkoló érkezésére számítunk, és természetesen többezer Honvéd-szimpatizánsra. A 18 év alattiak és a 65 év felettiek ezt a meccset is ingyen tekinthetik meg” – így az amerikai-magyar tulajdonos.

Remélhetőleg a két szurkolótábor is békésen viselkedik majd: Szerbiában a magyar drukkerekkel szemben léptek fel az elvárhatónál sokkal szigorúbban helyi hatóságok, a Honvéd kérte is az ügy kivizsgálását.

A Debrecen valamivel könnyebb helyzetben van, hiszen két gólt lőtt idegenben, és a 93. percig még vezetett is, de akkor Kovács Péter egyenlíteni tudott.

A dvsc.hu oldal a csapat vezéregyéniségét, Mészáros Norbertet idézi, ő ezt mondta a meccset felvezető sajtótájékoztatón:

“Úgy kell pályára lépnünk, mintha nulla nulláról indulna a találkozó. Hazai pályán kettőzött erővel kell küzdenünk, ehhez a szurkolók nagy segítséget adhatnak. Szeretnénk kiszolgálni a közönséget. Bízom a telt házban, és abban, hogy a drukkerek támogatásával megszerezzük a győzelmet és ezáltal a továbbjutást”.

A vezetőedző, Kondás Elemér sem számít könnyű meccsre, de a cél a győzelem.

A Honvéd a török Bursasporral, a Debrecen a cseh Jabloneccel találkozna, ha továbbjutna a csütörtöki fordulóból.

Európa Liga, 2. selejtezőkör, visszavágók:

Budapest Honvéd – Vojvodina – TV: M1
Bozsik-stadion, 20 óra 30 perc

Az első mérkőzésen: 0-2.

Debreceni VSC – Strömsgodstet TV: Duna TV
Debrecen, 20 óra 30 perc

Az első mérkőzésen: 2-2.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik