Foci

Magyar csatár egyenlített a Debrecen ellen

debreceni vsc (debreceni vsc, )
debreceni vsc (debreceni vsc, )

A Debrecen a 92. percig vezetett a Strömsgodset otthonában, de Kovács Péter az utolsó pillanatban egyenlített.

A hajrában bukta el a győzelmet a Debrecen
Fotó: MTI

A Videoton, a Honvéd és a Győr után a Loki is megkezdte szereplést az európai kupaporondon. A cívisvárosiak ahhoz a norvég Strömsgodset otthonában indították az EL-selejtezőt, melyben egy magyar is rúgja a labdát: a 35 éves Kovács Péter, aki a meccs egyik főszereplője volt.

A vezetést a Loki szerezte meg a 36. percben Sidibe révén úgy, hogy a vendégeknek volt több helyzete. A félidő így egygólos Loki-vezetéssel ért véget, majd a szünet után a norvégok percei következtek.

Az 35. percben ugyanis Horn egyenlíteni tudott, de nem sokáig maradt ez az állás, hiszen két perc múlva Sidibe másodszor is betalált, ezúttal büntetőből.

A DVSC azonban hiába rohamozta a Strömsgodset kapuját, a piros-fehérek nem tudták növelni előnyüket. A 67. percben azonban fordult a kocka, Bódit második sárgája után kiállította a játékvezető.

Amikor már úgy tűnt, kihúzza a Loki a végéig és maradt a magyar győzelem, érkezett Kovács: a 92. percben bevette Verpecz kapuját, így 2-2-vel zárult a meccs.

A visszavágót július 25-én rendezik.

Eredmény – Európa Liga-selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

Strömsgodset (norvég)-Debreceni VSC 2-2 (0-1)
Drammen, Marienlyst Stadion, 4000 néző, v.: Marius Avram (román)

Gólszerzők: Horn (53.), Kovács (93.), illetve Sidibe (36., 55., a másodikat 11-esből)
piros lap: Bódi (67.)
sárga lap: Ibrahim (4.), Nuhu (55.), illetve Máté P. (26.), Bódi (52., 67.), Se. Bouadla (86.), Sidibe (89.)

Strömsgodset: Stubhaug – Hamoud, Madsen, Horn, Storbaek – Ibrahim, Stef. Johansen, B. Boateng (Sveen, 82.) – Olsen (Rönning, a szünetben), Kovács, Storflor (Nuhu, a szünetben)

Debrecen: Verpecz – Nagy Z., Máté P., Morozov, Korhut – Bódi, Damahou (Zsidai, 12.), Szakály P. (Trninic, 71.), Se. Bouadla (Kulcsár, 86.), Czvitkovics – Sidibe

Ajánlott videó

Olvasói sztorik