Foci

EL: útra kelt “fél Kispest”

Budapest Honvéd (budapest honvéd, )
Budapest Honvéd (budapest honvéd, )

Szerda reggel 9 órakor gördült ki az a busz a Bozsik Stadion kapuján, amellyel a Honvéd labdarúgói útra keltek Újvidékre, a Vojvodina elleni EL találkozóra. Nyolc másik busz és számos autó követi őket.

Még a hőskorban, 1989-ben, a BEK 1. fordulójában már játszott egymással a két csapat, akkor a Honvéd jutott tovább idegenben szerzett góllal, miután hazai pályán 1-0-ra győzött, idegen pedig 2-1-re kikapott. Akkor telt ház, több mint 20 ezer néző volt Kispesten. Most meg…


A Celik elleni hazai EL meccsen kissé foghijjas volt a Bozsik Stadion lelátója
Forrás: honvedfc.hu

Az utóbbi időben George F. Hemingway többször összetűzésbe került a szurkolókkal különböző intézkedései kapcsán. A klub tulajdonosa nemes egyszerűséggel nem tűri a nem lelátóra való viselkedést és ennek többször hangot adott, nem egyszer megtiltotta a belépést bizonyos szurkolókkal szemben a Bozsik Stadionba – amúgy helyesen.

Ennek aztán az lett a következménye, hogy az amúgy sem nagy tömegű kispesti szurkolók száma megcsappant. Viszont akik maradtak, azokat legalább nem, vagy csak ritkán éri verbális, vagy fizikai inzultus és ezt a Celik Niksic agyonverése után (összesítésben 13-1) azzal hálálják meg, hogy Szerbiáig követik a csapatot. Információink szerint nyolc buszt és számos autót töltenek meg a szimpatizánsok.


Az FK Vojvodina (pirosban) a máltai Hibernians csapatán jutott túl az első körben szintén kettős győzelemmel
Forrás: fkvojvodina.com

Az ellenfél erejét a csapat szerb légiósa Alekszandar Ignjatovics így foglalta össze: Gyakorlatilag Szerbia legjobb csapatával kell megmérkőznünk. Bár csak a harmadik helyen végeztek a szerb bajnokságban, oda-vissza verték a bajnoki második helyezett Crvena Zvezda csapatát, és idegenben győzték le a bajnok Partizant is. Azóta pedig új játékosokat is igazoltak, így még erősebb lett a keretük.”

Nézzünk egy szakértőt a másik oldalról is. A szerb labdarúgás egyik legnagyobb csillaga Szinisa Mihajlovics, aki 1989-es találkozás alkalmával a Vojvodinát erősítette, a Szportszki Zsurnal kérdésére így emlékezett: “Az volt a baj, hogy annyira tartottunk a meccstől, mintha a Honvéd a Real Madrid lett volna.”

Azóta némiképp változott a két ország futballja, így az esélyek is. Utóbbit Mihajlovics eképpen látja: “A Honvédnak ma fiatal csapata van, úgy vélem, a Vojvodinának minden esélye megvan arra, hogy továbbjusson.”

Nem lesz könnyű. Elkél a szurkolás!

A Budapest Honvéd 18 fős utazó kerete:

Kapusok: Kemenes Szabolcs, Czuczi Márton

Mezőnyjátékosok: Alcibiade Raffaele, Ignjatovic Aleksandar, Ikenne-King Patrick, Délczeg Gergely, Hidi Patrik, Diaby Souleymane, Drissa Diarra, Holender Filip, Zivanovic Boris, Ivan Lovric, Kozma Richárd, Lőrinczy Attila, Testardi Emanuel, Baráth Botond, Nagy Gergő, Vécsei Bálint

Az Európa Liga 2. csoportkörébenMarco Rossi csapata a szerb bajnokság harmadik helyzettjével, a Vojvodinagárdájával küz meg a továbbjutásért csütörtökön 20.30 órai kezdettel. Az M1 a Honvéd találkozóját élőben közvetíti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik