Foci

Nigériai a Videoton új játékosa

Moris Enete (moris enete)
Moris Enete (moris enete)

Moris Enete a Puskás Akadémia labdarúgócsapatától érkezik Székesfehérvárra.

A 21 esztendős afrikai középpályás a tavaszt már hazánkban töltötte, az NB II. Nyugati csoportját megnyerő Puskás Akadémia együttesét erősítette. Kedden ugyanakkor az Ausztriában edzőtáborozó Videotonban játszott a Steaua Bukarest ellen megnyert edzőmérkőzésen.

A Vidi szerdán a Facebook-oldalán szellőztette meg, hogy a nap során bejelentik egy középpályás érkezését, sokan pedig egyből rá tippeltek. Délután aztán a vidi.hu is közölte, hogy Chukwuchebem “Moris” Enete a Vidi új igazolása, két évre írt alá, a klubnak pedig lesz egy opciója az esetleges hosszabbításra.

“Boldog vagyok, hogy mától a Vidi játékosának mondhatom magam. Tavaly télen már közel egy hónapot együtt készültem a csapattal, azóta folyamatosan nyomon követtem, hogyan szerepel a Vidi. Örülök, hogy egy ilyen nagy múltú klubban folytathatom a pályafutásomat, melyben remek labdarúgók szerepelnek, és amelyet kiváló szakemberek irányítanak” – mondta Enete a vidi.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik